Zorán a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében adott koncertet
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A 2016-os Zorán-turné gyulai állomását az Erkel Ferenc Művelődési Központ adta. December 8-án 19 órától két órán át hallhatta a jelen lévő hálás közönség a szebbnél szebb dalokat.
A helyszíni tudósításom címválasztásában sokat segített Karinthy, aki Petőfihez csak annyit írt paródiájában, hogy „a Petőfi”, hiszen utánozhatatlan, kultikus, elismert, korszakalkotó zseninek tekintette. Sztevanovity Zoránhoz sem tudtam mást fűzni, mint önmaga nagyságát: Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, a dalaiban kérlelhetetlen bölcselő és igazmondó, felvállaltan szerb származású magyar előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző, köztudottan Sztevanovity Dusán szövegíró bátyja, Presser Gábor jó barátja, egy zárkózott maximalista, jellegzetes orgánumú csendes szellemóriás.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
74 évesen farmerben és ingben, számos legendás, örökzöldnek számító dallal, generációk szeretetével a háta mögött állt a színpadra. Semmi sztárallűr, semmi fellengzősség, tiszta, hiteles, éteri, angyali zene, eredendő bölcsesség. Önmaga így foglalta össze: „Valahol, egyszer csak ott jöttünk össze / Mi, egyformán sokféle emberek / Hol nem ragyog félhold, se kereszt, se csillag / S a rózsafüzér ott nem pereg… Az volt a dal, ez volt a hely / Angyaloktól szerettük el / Ez volt a dal, ez volt a hely / Ne ébredj fel, ne ébredj fel!” – Ez volt a dal). Teljesen egyenrangúan kezelte a fellépő zenésztársakat, akik maguk is profi hangosítással, igényes és hibátlan akkordokkal, és ami a fő, lehengerlő alázattal dolgoztak a nagy Ember hangja alá. Vokált és duettet énekeltek: Óvári Éva (hegedű, tamburin), Kabelács Rita (maracas), Péter Barbara (claves). Gátos Iván és Csányi István a billentyűs hangszerek mesterei, utóbbi remekül szólaltatta meg a fúvós hangszereket is (szaxofon, klarinét, trombita), Sipeki Zoltán pedig a ritmus és akusztikus gitárokkal segédkezett (valójában már 1993 óta dolgoznak együtt). Egyszerre tehát 7 zenésztől kaptuk a zenei impulzust, és a vájt fül mind a 7 hangot hallhatta, olyan istenien szóltak a frekvenciák. A közönség felismerhette a blues (Kabát dal), a népzene (az erdélyi jiddis alapokon nyugvó Egészen egyszerű dal vagy a népszerű, Rúzsa Magdolnával, szerbül is énekelt Ederlezi), az a capella (az így még sosem hallott Romantika) és a música latina (Csak a szerelem) jellegzetes elemeit, egy idő után ráhangolódott a dallamokra, és ritmikus tapssal, később már vastapssal, végül állva tapsolva honorálta a természetesen áradó örömforrást.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az örömöt is lehet könnyekben mérni. Többször sikerült az est folyamán megtapasztalnom, hogy a közönség néma csendben ül, magával ragadja a produkció, örül, hogy jelen lehet, hogy megélte a pillanat megállíthatóságának gyönyörét. A Zorán-szövegek tagadhatatlanul azért örökzöldek, mert a magas szintű költészet eszközével mondják el kristálytisztán a világról alkotott véleményt. Evidenciákat hallunk, mégsem tartjuk e dalokat közhelyeseknek. Tudjuk, hogy a szerelemnek múlnia kell, és ha múlik, akkor fájnia kell, ismerjük a Kék asszonyt (1973-as LGT-szám 1998-as feldolgozása), 50 év távlatából gondolkodunk (Több mint félszáz év), a 60-as évekről (Hé, ’67! – amely a lázadó fiatalok életvitelét felügyelő cenzorok nagy pamfletdala) és a rendszerváltásról, hazaszeretetről (Sed non est pax, Úgy volt). Észre sem vettük, és két óra alatt a szerelmes daloktól (Boldog idő) fokozatosan eljutottunk a halál (Kell ott fenn egy ország), és az elmúlás (különösen aktuális, hogy idén halt meg Leonard Cohen, ezért szólt a Volt egy tánc, amely a Take This Waltz című dalának feldolgozása), a gyermeknevelés (Üres bölcsőt ringat…) és a hit (Apám hitte) univerzális kérdésköréig.
Nem tagadom, háromszor eredtek meg a könnycsatornáim, pedig az Osztálykirándulás nem is hangzott el, ennek ellenére hatalmas lelki többletet kapva megállapítottam, hogy bizony ezen az emlékezetes estén 500 ember ment haza békével a szívében.
