Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Parkolási gondok és temetői lopások is szóba kerültek az interpellációs órában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterHÍREK • 2016. november 24. 11:15
Parkolási gondok és temetői lopások is szóba kerültek az interpellációs órában
A képviselők egy művészeti alkotásról és egy szoborról is kérdeztek az ülésen
A megszokott módon az interpellációs kérdésekkel kezdődött a gyulai képviselő-testület ülése november 24-én. Durkó Károly a 3-as iskola körüli parkolás régóta húzódó gondját vetette fel, valamint egy, a várfürdő területéről elbontott műalkotásról kérdezett. Balogh Lajos a temetői lopásokra hívta fel a figyelmet, illetve egy szobor-javaslatát tárta a testület elé, amellyel egy gyulai rekordbajnokra emlékezhetnénk.
____Eredeti-GYHRCSD_0005.JPG

munkában a gyulai képviselők

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre) kezdte az interpellációjával a képviselő-testületi ülést. Első kérdésében az Implom József Általános Iskola körüli parkolás áldatlan állapotáról beszélt. Az intézmény körül állandó a zsúfoltság, nem csak az iskola dolgozói parkolnak a környező utcákban, hanem azok is, akik valamelyik hivatalba, esetleg a bíróságra mennek.

Kónya István (Fidesz) alpolgármester válaszából kiderült, hogy valóban egy régóta húzódó ügyről van szó. 2015-ben már sikerült az iskola és a rendőrség között egy szakaszt kialakítani, de azzal, hogy a szomszédos utcába költözött a foglalkoztatási főosztály, tovább súlyosbodott a helyzet. A 2017-es évre további fejlesztések vannak tervbe véve.

A képviselő második kérdésében egy mozaikképről érdeklődött, amely egykor a Gyulai Várfürdő téli főbejáratánál volt látható, de a felújítások során elbontották azt. Durkó Károly azt szerette volna megtudni, hogy visszakerülhet-e Konecsni György Fürdőzők címet viselő alkotása a helyére, egyáltalán van-e olyan állapotban, hogy erről lehessen tárgyalni.

A felvetést Béres István városi főépítész válaszolta meg. Közölte, hogy a mozaikot építőipari munkások távolították el, így jelentős része sérült, de pontosan egyelőre nem tudták megállapítani, hogy mennyire. Az újrafelállítás rengeteg munkába és pénzbe kerülhet, de gyakorlatilag a 14x3 méteres kép újraalkotásáról lenne szó.

Dr. Görgényi Ernő (Fidesz) polgármestere azt kérte, hogy vizsgálják meg a lehetőségeket, új helyszínnek pedig a tervek szerinti új uszodát javasolta.

A második – és egyben utolsó – interpelláló Balogh Lajos (Fidesz) is két kérdést intézett a testülethez. Az elsőben a Szentháromság temető problémáit vetette fel, miszerint rendszeresen lopják a sírokról a koszorúkat, járhatatlanok a járdák, a csőszház pedig nagyon rossz állapotban van. Táblák felállítását is kérvényezték a környéken lakók, amelyek segítségével könnyebben megtalálhatják a temető bejáratát.

Dr. Varga Erzsébet aljegyző vette fel a kapcsolatot az illetékesekkel, a válaszukból pedig az derült ki, hogy tudnak a problémákról. Idén már sikerül felújítani a ravatalozót, valamint egy kerítést is felhúztak. A 2017-es évben tervbe van véve a csőszház és az utak felújítása. A koszorúk és virágok eltulajdonításával sajnos nem tudnak mit csinálni, tekintve, hogy nincs elég ember, aki folyamatosan figyelhetné a sírokat.

Dr. Görgényi Ernő önkormányzati feladatnak nevezte az táblák kihelyezését, reméli, hogy még ebben az évben sort keríthetnek rá.

Balog Lajos második kérdés a gyulai és országos salakmotor történelem legnagyobb alakjához, Gyepes Barnabáshoz kapcsolódott. Ő ’60-as és ’70-es évek legjobb motorversenyzője és rekordbajnoka volt, ezért a gyulai salakmotoros közösség vetette fel az ötlete, miszerint szeretnének egy szobrot állítani a legendának.

A polgármester kifejtette, hogy ez az oktatási- és kulturális bizottság feladata. Ezért azt kérte, hogy vizsgálják meg az ügyet, egyben azt is elmondta, hogy túlzásnak tartaná egy szobor felhúzását, de az emlékezést támogatja.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)