Földeáki Nóra és Kaszás Gergő a gyulai várszínház kamaratermében
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Zsótér Sándor egy konyhába helyezi át a dráma színhelyét, az utcai jelenetek és a gyilkosság is a pop artot idéző műanyag bútorok között, szimbolikus, egyben hétköznapi térben zajlik, a shakespeare-i sztori ugyanis épp annyira velencei, mint amennyire magyar: a fekete-fehér viszony helytől és időtől független. A jelképes helyszínen sokszor jelzésszerűvé válik a cselekmény, a reszelő és a tejtartó fegyverré, a pöttyös műanyag abrosz a haldokló Desdemonát (Földeáki Nóra) elrejtő lepellé lesz. A Stúdió K Színház jól él a kamaraterem adta lehetőségekkel. A színészek nem a színpadon, hanem a terem végében játszanak, ki-be ugrálva az épület ablakán. Az ötletes megoldás gyakorlatilag nyitottá teszi a játékteret, így egy-egy percre az utcán sétáló, kíváncsi járókelők is bekapcsolódhatnak az előadásba.
Rába Roland Jago szerepében
A darab erőssége az Ambrus Mária, Ungár Júlia és Zsótér Sándor által jó érzékkel újrafordított szöveg, amelyben szép számmal akadnak kiszólások, aktuálpolitikai utalások és vendégszövegek. Gyerekmondókát, rockoperarészletet, népdalt, Oscar Wilde-verset is beleapplikáltak az aktualizált szövegtestbe, sőt még egy Ada Milea-szám is elhangzik Desdemona szájából fűzfadal gyanánt: „Olyan országot, szeretek / ahol nincsenek, emberek / I love silence, I love peace / I don't wanna see police / I don't wanna hear police, please / Rendes élet, rendes álom / mindenkinek ezt kívánom”.
Részben a maivá tett nyelvezetnek, részben pedig a cselekmény jelképes térbe való átültetésének köszönhető, hogy a feleséggyilkosságról szóló dráma egészen az utolsó jelenetig műfajilag közelebb áll a komédiához, mint a tragédiához. Jól ülnek az olcsó, közhelyes négerpoénok, a másságra való utalások: Jago (Rába Roland) gyűlöli a feketét, de zérókólát iszik, és két pofára zabálja a négercsókot, Othello (Kaszás Gergő) Negro cukorkával a kezében sétálgat.
Benedek Mari jelmeztervező öltönybe és kosztümbe bujtatta a szereplőket. Desdemona gyermeki lelkületét és – néha túlzottan is – visszafogott személyiségét rózsaszínű ruha, szövegszinten pedig jól ismert mondókák érzékeltetik. Az Othellóval való viszonya – a köztük lévő fizikai vonzalom ellenére – amolyan apa-lány kapcsolatnak tűnik, erre utal a mórtól ajándékba kapott jegykendő is, ami valójában egy szamóca mintás gyerekruha. Othello számára felesége az elérhetetlen álom, saját kívülállóságának az ellentéte: „fehér, szexi, liberális, fent van a Facebookon”. Igen összetett jelleme van a cselszövő Jagónak, aki bár megveti a mór feketeségét, süt róla, hogy a férfiakhoz vonzódik. Még sincs az az érzésünk, hogy másságában a saját másságát gyűlölné, érzelmei irracionálisak, mert a társadalmi kliséken alapulnak. A Kovács Krisztián által megformált „keresztény, felső középosztálybeli” Cassió nevetséges pojáca. A színész testjátéka már-már a mozgásszínház felé kacsintgat, részegjelenete jól példázza magas fokú fizikai jelenlétét. Brabantio szerepét Molnár Erikára bízta Zsótér, kiemelve a lányát gyerekként kezelő apa anyáskodó jellemvonásait.
Rába Roland és Kaszás Gergő
Zsótér darabjában a gyilkosságok csak jelzésszerűen jelenítődnek meg, hiszen a cselekménynél sokkal fontosabbá válik az általa felvetett probléma. Az utolsó jelenetben a szereplők pezsgővel koccintanak, miközben a Readingi fegyház balladájából hangzik el egy részlet Kosztolányi Dezső fordításában: „De mind megöljük kedvesünk, / Bárhogy csűrd és csavard, / Egyik villámló szemmel öl, / Más lágyan nyújtva kart, / A gyáva fegyvere a csók, / A bátoré a kard!” Ebben az értelmezésben a szereplők a sztereotípiáik rabjai, így válhat az Othellóról alkotott kép – ambivalens módon – önbeteljesítő jóslattá: a saját előítéletei által vakká tett mór Desdemonával együtt az önmaga által teremtett közhelyes képet akarja megsemmisíteni, ám közben a mások által alkotott sztereotípiával azonosul.
