Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán mintegy háromszázan vesznek részt a Szeretethíd nevű akcióban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2015. május 28. 12:00
Gyulán mintegy háromszázan vesznek részt a Szeretethíd nevű akcióban
A Gyulai Református Gyülekezet a Kárpát-medencei református önkéntes napok keretében rendezi meg a programot
____Eredeti-szeretethid.JPG

képünk egy korábbi programon készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

A Gyulai Református Gyülekezet a Kárpát-medencei református önkéntes napok keretében rendezi meg május 29-én és 30-án a Szeretethíd elnevezésű programot. Az önkéntes akcióhoz csatlakozik az egyházon kívül több intézmény, a Gyulai Polgármesteri Hivatal, gyulai iskolák és több civil szervezet is.

A Gyulai Hírlap kérdésére Bagyinszki Zoltánné, a program helyi koordinátora elmondta, idén mintegy háromszázan vesznek részt a programban, melynek során a gyulai temetőkben lévő híres gyulaiak sírjainak és hősi emlékműveinek környékét teszik rendbe az önkéntesek. A koordinátor elmondta, az akcióhoz bárki csatlakozhat, azonban kerti szerszámokat mindenki hozzon magával.

Május 29-én, pénteken a Református ótemetőben, illetve újtemetőben, a Szentháromság temetőben, a Szentkereszt temetőben és a Szent József temetőben munkálkodnak az önkéntesek. Aznap 10 órától a Magvető református iskola diákjai a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonába, a Gyulavári Református Gyülekezet tagjai a Gyulavári Szép Alkony Idősek Otthonában adnak műsort az otthonok lakóinak.

Május 30-án, szombaton 10 órától a Szentkereszt temető, a Gyulavári temető, az Izraelita temető és a Nagyromán temető kerül sorra. Aznap déltől szintén műsorral készülnek: a Magyar Ökumenikus Segélyszolgálat Gyulai Szociális Központjának lakóit látogatja meg a Gyulai Református Gyülekezet.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)