Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is sokan kapcsolódtak be Gyulán a Szeretethíd programba

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2023. május 19. 14:53
Idén is sokan kapcsolódtak be Gyulán a Szeretethíd programba
A fürdővárosban több mint százhatvanan vállaltak valamilyen önkéntes munkát

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Több mint százhatvanan kapcsolódtak be idén Gyulán a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd nevű Kárpát-medencei önkéntes programjába, melyet május 19-én és 20-án tartanak – tájékoztatta lapunkat Bagyinszki Zoltánné helyi koordinátor.

Elmondta: csoportok és magánszemélyek is vállaltak önkéntes munkát a fürdővárosban. A legtöbben a gyulai református gyülekezetből csatlakoztak a kezdeményezéshez, de a Karácsonyi János-gimnáziumból, a Mogyoróssy János Városi Könyvtárból, a Göndöcs-iskolából, a Magvető óvodából és a Gyulai Városbarátok Köréből is regisztráltak a programra.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A résztvevők szemetet szednek, virágot ültetnek, rendbe teszik a hadisírok környezetét és a híres gyulaiak sírjait, valamint időseket látogatnak meg – ismertette a koordinátor. Hozzátette: a szemétszedéshez és a sírrendezéshez idén is a Gyulai Közüzemi NKft. biztosított szemeteszsákot és kesztyűket.  

Bagyinszki Zoltánné kitért rá, hogy a koronavírus-járvány idején nem tudták megszervezni az akciót, a pandémia lecsengése óta ez az első program.

Kérdésünkre arról is beszámolt, hogy Békés vármegyében rendszerint ezernél is többen vállalnak valamilyen önkéntes munkát, idén Gyula mellett Okányban, Vésztőn, Sarkadon és Orosházán csatlakoztak a kezdeményezéshez.  

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A koordinátor kiemelte: a fürdővárosban a kezdetek óta megtartják a Kárpát-medencei önkéntes napokat, volt olyan év, amikor kétszáz résztvevő adta le a jelentkezését Gyulán.

Az első Szeretethidat 2009. október 3-án szervezték meg, azóta minden év májusában megtartja azt, mintegy húszezer önkéntes részvételével.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)