Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Magyar Református Szeretetszolgálat 2009 óta minden évben megrendezi Szeretethíd elnevezésű programját itthon és határainkon túl. Idén május 14–15-én tartották meg az önkéntest kezdeményezést, amely mintegy 15 ezer embert mozgat meg. Gyulán ezúttal is csatlakoztak az akcióhoz.
A szervezők elsősorban a környezetvédelemre, a szociális, fejlesztési programokra fókuszálnak, és segítségnyújtó akciókat is szerveznek szerte az országban. A csatlakozók közel 1 millió önkéntes munkaórát fektettek a segítségnyújtásba.
Bagyinszki Zoltánné, a kezdeményezés helyi koordinátora lapunknak kifejtette: Gyulán a kezdetek óta részt vesznek az eseményen, melyhez több civil szervezet és helyi intézmény is csatlakozott.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bagyinszki Zoltán
Elmondta: a Göndöcs Benedek középiskola csapata szemétszedést vállalt, emellett a Szent kereszt temetőben sírokat rendezett. A könyvtár munkatársai Mogyoróssy János és Erkel Ferenc sírját tisztították meg. A csapathoz csatlakozó gyulai nyugdíjasok a Szentháromság temetőben tették rendbe ismert gyulaiak sírjait.
Az Élővíz-csatorna partjáról és a vízből két önkéntes kenuval gyűjtötte össze a szemetet. A Magvető iskola fiataljai idősek otthonába mentek, ahol idén kültéri programot szerveztek a szépkorúaknak – ismertette a koordinátor.
Fotó: Göndöcs Benedek középiskola
A református egyház önkéntesei gyülekezeti tagoknak segítettek, többek között tüzelőt vágtak össze, permeteztek, füvet nyírtak, kertet rendeztek. Emellett néhány tag olyan elhunytak sírjait is meglátogatta, akiknek nincsenek hozzátartozói.
A gyulai német nemzetiségi önkormányzat és a Németvárosi Óvoda csapata szintén sírgondozást vállalt a Szent József temetőben. A Gyulai Városbarátok Köre pedig a zsidó temetőben és a református új temetőben tett rendbe sírokat – részletezte Bagyinszki Zoltánné.