Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 788 millió forintból épül új református óvoda Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2022. március 25. 20:33
788 millió forintból épül új református óvoda Gyulán
Az épület alapkövét ünnepélyes keretek között tették le

Képünkön (balról jobbra): Baráth János, a Gyulai Református Egyházközség lelkésze, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Demeter Ottó, a Békési Református Egyházmegye esperese, Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Kovács József országgyűlési képviselő és Görgényi Ernő polgármester elhelyezik az időkapszulát és az óvoda alapkövét

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Letették az idén 30 éves Magvető Református Óvoda csaknem 788 millió forintból létesülő új épületének alapkövét március 25-én. A munkálatok idén januárban kezdődtek és az év végén fejeződnek be.

Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, a kormány 35 milliárd forinttal támogatta a Magyarországi Református Egyház 2017-ban indult Országos Óvoda Programját, amelynek keretében 66 óvodaépület létesül, újul meg vagy bővül. A fejlesztések révén 3048 új óvodai férőhely és 354 új munkahely jön létre országszerte.

Az államtitkár közölte, az új gyulai református óvoda építésére 445 millió forintot biztosított a magyar állam, a fennmaradó összeget a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Gyulai Református Egyházközség biztosította.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke ismertette, a kilenc egyházmegyét és 416 gyülekezet magába foglaló Tiszántúli Református Egyházkerületben 23 óvodafejlesztés valósul meg a református egyház országos programja keretében, 17 településen új óvoda épül. A beruházások 2134 férőhelyet érintenek, ebből 1030 új óvodai férőhely.

Kovács József, a térség országgyűlés képviselője felidézte, a gyulai református nevelési intézményt 1992-ben alapították Hajnalcsillag Református Óvoda néven, amely 2006 óta közös igazgatású a helyi református általános iskolával. Emlékeztetett, az intézményt fenntartó Gyulai Református Egyházközségnek 2020-ban több mint kétmilliárd forintot biztosított a kormány tornaterem építésére, és 2021 áprilisára mintegy 180 millió forintból újult meg a helyi gyülekezet temploma a magyar állam és a Tiszántúli Református Egyházkerület támogatásából.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Baráth János, a Gyulai Református Egyházközség lelkésze elmondta, a jelenlegi óvoda két telephelyen működik, a Szegedi Kis István utca és a Kálvin utca, valamint a Faiskola utca sarkán. Kiemelte, az új, korszerű óvodában megfelelő körülményeket biztosíthatnak a gyerekeknek. Mint ismertette, a 75 férőhelyes épület három csoportnak biztosít majd helyet. Az iskolába tervezett tornaterem kapcsán jelezte, a bontási munkálatokat elvégezték, és a kiviteli tervek is elkészültek, jelenleg a megnövekedett építési költségekre keresnek forrást. Kifejtette, a helyi gyülekezet valamennyi fejlesztést támogatja anyagilag, ami komoly kihívás a számára.

Béres István főépítész, presbiter elmondta, az új óvoda négy családi ház telkén, az Ecsedi utca sarkán épül, kiszolgáló helyiségekkel és megfelelően tájolt csoportszobákkal. Mint ismertette, az eredeti állapotában marad meg a helyi építészeti védelem alatt álló egykori olvasókör épülete és a szintén védett, újvárosi gazdákra jellemző képet mutató Kálvin utcai polgárház utcai traktusa, a másik két épületet elbontották. A ma még csoportszobaként működő épületszárnyat szintén elbontják, ezzel növekszik az udvar területe, és a telken belül parkoló, kerékpártároló is létesülhet. Az új óvoda gazdasági bejárata az Ecsedi utca felől lesz, a gyermek- és szülői bejárat a Szegedi Kis István utcában. Az épület tervét a nyíregyházi Tisza Építész Műterem készítette, a kivitelező Galéria Invest Építőipari és Kereskedelmi Kft.  

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Görgényi Ernő polgármester a beruházás kapcsán úgy fogalmazott, Gyulán a rendszerváltozás egyik legnagyobb vívmánya az egyházi köznevelés újraindítása volt, azok a gyulai családok, amelyek a diktatúra idején is megőrizték vallásukat, nagy várakozással tekintettek elé. Hozzátette, az azóta eltelt idő azokat igazolta, akik segítették, támogatták az egyházi oktatási-nevelési intézmények újraindítását. Megjegyezte, munkaközösségének köszönhetően a Magvető Általános Iskola és Óvoda az egyik legeredményesebb intézmény a fürdővárosban, infrastruktúrája azonban fejlesztésre szorult.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)