Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Minimálbér-emeléssel, ingyen vízzel és árammal javítaná a megélhetést a Demokratikus Koalíció

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. május 26. 19:00
Minimálbér-emeléssel, ingyen vízzel és árammal javítaná a megélhetést a Demokratikus Koalíció
Kerék-Bárczy Szabolcs: Változatlanul azt gondoljuk, hogy előrehozott választásokra lesz szükség
- Változatlanul azt gondoljuk, hogy ennek a kormányzati ámokfutásnak véget kell vetni, és előrehozott választásokra lesz szükség – fogalmazott Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció országos elnökségének tagja május 26-án, a DK Békés 3. Gyulai választókerületének sajtótájékoztatóján. A politikus hangsúlyozta, pártszervezetük a gazdasági-társadalmi problémák enyhítése érdekében három javaslatot tett ez év májusában, melyeket kormányváltás esetén az elsők között valósítanának meg.
____Eredeti-IMG_5982.JPG

Képünkön (balról Jobbra) Kerék-Bárczy Szabolcs és Leel-Őssy Gábor

Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia

Kerék-Bárczy Szabolcs kifejtette, a DK vezetői az elmúlt időszakban országjárásba kezdtek, hogy megtudják mely kérdések foglalkoztatják a lakosságot. A politikus úgy fogalmazott: Ez a valódi nemzeti konzultáció. Mint kiemelte, az ország keleti felében azt tapasztalták, a gazdaság nem épül, munkahelyek nem létesülnek, a kivándorlás viszont hatalmas méretű. A magyar társadalom megélhetése és biztonsága érdekében a DK, így három javaslatot fogalmazott meg.

____Eredeti-IMG_5973.JPG

Kerék-Bárczy Szabolcs: Javasoljuk, hogy alanyi jogon járjon minden háztartásnak 2 köbméter víz és 50 kWh áram

- A DK nem tudja tétlenül nézni azt, hogy 4 millió ember él egyik hónapról a másikra. Ebből másfél millióan élnek mélyszegénységben, köztük több százezer gyermek. Annak érdekében, hogy enyhítsük a háztartások, a családok terheit, azt javasoljuk, hogy alanyi jogon járjon minden háztartásnak a létfenntartáshoz szükséges mennyiségű, két köbméter víz és 50 kWh áram. Ez a javaslat nem terhelné meg a közműszolgáltatókat és a többi háztartást sem, egy picivel több terhet követelne a jómódú emberektől – részletezte Kerék-Bárczy Szabolcs.

A párt a létminimum és a minimálbér közötti különbséget is megszüntetné.  Kerék-Bárczy Szabolcs hangsúlyozta, a kormány is elismeri, hogy a létminimum a minimálbérnél jóval magasabb, 90 ezer forint fölötti összeget jelent. A nettó minimálbér azonban ennél mintegy 30 ezer forinttal kevesebb. Ennek feltételeit öt éven belül, a vállalkozások terhére teremtené meg a párt, ám egyúttal csökkentené is a rájuk nehezedő adminisztratív terheket.

- A DK harmadik javaslata az, hogy a korlátolt felelősségű társaságok korlátlanul vállaljanak felelősséget olyan esetben, amikor a már elvégzett munka után a munkabéreket kell kifizetni a munkavállalóknak. Ez egy olyan törvényi szabályozás lenne, amely nagyobb fegyelemre, tisztességre ösztönözné a kft. tulajdonosait, és méltányos lenne a munkáját tisztességesen elvégző dolgozókkal szemben – fejtette ki Kerék-Bárczy Szabolcs.

A politikus végül hozzátette, nem tartja kizártnak az előrehozott választásokat, hiszen – mint mondta – a DK az egyetlen olyan párt a demokratikus oldalon, amelyik – ha lassan is, de – növeli támogatottságát. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)