Indiai esttel zárult a Gyulai Várszínház kamaratermi szezonja
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A mandala, az Indiában és Tibetben még ma is elterjedt szakrális ábrázolás nem kíván nyelvi tudást nézőjétől, csupán érdeklődést és nyitottságot. Pál Ágnes nyíregyházi alkotó évtizedek óta készít mandalákat, üvegre felvitt alkotásai főleg csillámporból, kristályokból, struktúrpasztából, ásványi zúzalékokból és Swarovski kristályból állnak. Színekben pompázó, csillogó képei kidomborodó íriszekként néznek vissza reánk a kamaragalériában.
Gedeon József színházigazgató felvezetőjében kifejtette, a mandala szanszkrit nyelven kört jelent, készítése meditációs célt szolgál, és hogy az ősi indiai kultúrában az örök körforgást, a teljességet szimbolizálja.
A kiállítást dr. Vass Melinda nyitotta meg, aki több évvel ezelőtt nyűgözött le a mandalák világa, és Pál Ágnes munkássága. Beszédében elmondta, Pál Gyula festőművész lánya hosszú évek óta kutatja az a kifejezési formát, amely segít elmélyíteni önismeretünket, és megteremti az egyensúlyt önmagunk és a világ között.
- Festésük által megtanulta többféleképpen látni a világot, és megismerni önmagát. Ebben a tevékenységében megtalálta élete egyik fontos küldetését, amely az emberek életének jobbá tételéről szól. A mandalák által megtapasztalta a békét és a harmóniát, alkotásuk közben öröm, boldogság és szeretet járja át – fogalmazott dr. Vass Melinda.
A hallgatóság azt is megtudhatta, hogy a mandalák sok nép kultúrájában felfedezhetők, ám azért kötjük az indiai kultúrához, mert ők őrizték meg hagyományaikban leginkább. A nyugati gondolkodásban a mandalákat Carl Gustav Jung analitikus-pszichiáter terjesztette el, aki megfigyelte, hogy azok készítése vagy nézése közben javul a koncentráció, a memória és oldódnak a feszültségek.
Pál Ágnes (képünkön balról) mandaláiból nyílt tárlat
A jelenlévő alkotó a mandalák mélyebb világába kalauzolta el a kiállítás megtekintőit.
- Ha ránézünk egy mandalára, három nagyon fontos szempont bír jelentéssel: a színek, a számok és a szimbólumok világa. A színek kezdetektől fogva körbevesznek bennünket, a színterápia ősidők óta gyógyítja a lelkünket, érzelmi világunkat. Általában négyes, hatos, nyolcas, tizenkettes osztású egy mandala. A négyes osztású a stabilitást, az anyagi biztonságot sugározza, egy hatos osztású a családról, békéről, szeretetről szól, míg egy nyolcas osztásúban a sikert, karriert, az egyensúlyt találhatjuk. A harmadik szempont a szimbólumok, amelyek a régi magyar hagyományban is jelen vannak, mint például a tulipán. A férfiak előszeretettel faragták a kapukra, hisz őseink hittek a gonoszt távoltartó erejében, általa védték a család hölgytagjait. Ha ránézünk egy mandalára, akkor kinyílik egy kapu, a szeretet kapuja, és ha ezen a kapun belépünk, előtűnik Isten mosolya – mondta Pál Ágnes, majd hozzáfűzte: minden annyira lesz ránk hatással, amennyire meg tudunk nyílni előtte, amennyire befogadóvá tudunk válni irányukba.
Az est második részében a táncot, mint szakrális szertartást ismerhettük meg. A művészi mozdulatokat Barkóczi Beáta mutatta be, aki több mint 20 éve foglalkozik az indiai táncokkal, többször járt már Indiában, hogy behatóbban is részt vegyen az elsajátításukban. A Táncoló istenek, isteni táncok című bemutatón az ázsiai templomok falát díszítő istennők domborműveinek szimbolikus mozdulatait idézte meg. Az egzotikus látványon túl, a narrátor segítségével a közönség megtanulhatta a mozdulatok, gesztusok jelentését, valamint a templomi táncosnők ruhadarabjainak, a hét csakraponton elhelyezkedő ékszereinek és a karmazsinszínű testfestésének szemantikáját is.
Barkóczi Beáta kecses nőiességgel jelenítette meg a test kifejezéseinek bravúrjait
A tánc engesztelő imával kezdődött, amiért a táncos lábával a földet tapodta, majd a Föld és Ég áldását kérve kezdődhettek csak a kötött sorrendű, komplex táncok. Varázslatos látványnak lehettünk tanúi, amikor felcsendültek a jellegzetes, ritmusos énekek és autentikus indiai hangszerek, az ütős tabla, a pengetős szitár, a vonós sarangi, a fafúvós bansuri. Az első táncban egy virágáldozatot láttunk, a másodikban egy felajánló táncot, amelyben az isten menyasszonya készülődik a menyegzőre, majd a „tiszta táncban” technikai elemek koreográfiáját. Az előadás csúcspontját a drámai táncdarab képezte, amelyben a szimbólumok kapták a fő szerepet, a záróelemben végül a táncos a kicsinyes vágyaktól, a korlátoktól, a földi lét fizikai elemeitől való megszabadulást táncolta el.
Aki látott már indiai klasszikus táncokat, az most megismerhette azok történéseit is, és meggyőződhetett róla, hogy a virtuóz technikák milyen tudatos rendben mutatják be, illetve fejezik ki a jellegzetes ászanák (testtartások), mudrák (kézjelek) és rászák (letisztult érzelmek) sorát. Barkóczi Beáta a zene ritmusával teljes harmóniában, kecses nőiességgel jelenítette meg a test kifejezéseinek bravúrjait. A mesteri mozdulatsorok elérték céljukat: hidat emeltek Isten és ember közé, belsőnkben is békét teremtve.
A táncművészet mélységei után indiai ízvilágú teakóstolóval frissíthette föl magát a közönség. Nem kellett sokáig találgatni, hogy a fahéjon, szegfűszegen, tejen kívül mi került a pohárba. A színház igazgatója – aki maga is több alkalommal járt már Indiában – elárulta a hagyományos ízvilág receptjét, amelyet legegyszerűbben úgy állíthatunk elő, hogy 2-3 fekete teafilterrel, 2,5 liter vízből teát főzünk, majd egyharmadrésznyi tejet adunk hozzá, végül az italt egy csomag mézeskalácsfűszer-keverékkel ízesítjük.
India méltán híres zenei hagyományában Lantos Zoltán koncertjén mélyülhettünk el. A jazzmuzsikus évekig élt Indiában, ott sajátította el szitárgurujától az indiai zene alapjait. A hegedűművész egyedi játékát már több alkalommal megcsodálhattuk városunkban, ahol már bemutatkozott Mirrorworld és OpenSource nevű formációival. Ezúttal szólóban lépett a színre, hogy különleges, autentikus hangszereivel és digitális eszközökkel mutassa be zenéjét.
Két vonós hangszerrel érkezett, kezei között olykor egy öthúros hegedű, máskor a 16 kísérő húrral ellátott, kétnyakú tarangini szólalt meg tisztán, éterien. A samplerek, loop-állomások segítségével időnként megjelent halkan India gazdag hangszerparkjának egy-két kísérő instrumentuma, mint a tanpura vagy a tabla, ám az elektronikai arzenálnak nem ez volt a fő faladata. Segítségével a zenész játékát groove-okká alakította, hogy a különböző dallamokat és ritmusokat visszajátszva és egymásra építve azok egy komplett zenekart idézzenek meg. A speciális frázisfelvevő eszköz használata rutint és komoly koncentrációt igényel: ha az egyik felvétel nem sikerül, összeomolhat a „zeneépítmény”.
Lantos Zoltán autentikus hangszereivel és digitális eszközökkel adta elő zenéjét
Lantos Zoltán érzéssel és tudással szólaltatta meg a míves hangszereket, és gyakorlott módon használta a modern kor vívmányait. Az instrumentumok finom frekvenciáiból az eszköz és az effektek – visszhangok, zengetők, harmonizerek – segítségével transzcendens hangorkán állt össze. A hegedűkből – a vonósok mindenféle orgánumán túl – szemnek hihetetlen hangok: ütőhangszerek ritmusai és légies bambuszfuvola dallamai szóltak. A virtuóz és a digitális technika egyeteme folytán hiánytalan zenei kép állt össze, hogy dinamikus, többrétegű jelentéstartalommal mutassa be a világ esszenciáját, dallamát, ritmusát és hangzását – mintegy hidat teremtve a népek és korok között.
Az előadássorozat méltó zárása volt a színes programokat felsorakoztató kamaratermi szezonnak, mert az esten mindenki felfedezhette azt a nyelvet, amelyen legjobban értett, és anyanyelvtől, vallástól és tradícióktól függetlenül belekóstolhatott az ember ősi egységébe.
