
Dr. Görgényi Ernő polgármester válaszából kiderült, hogy a Gyulai Közüzemi Kft. az ősz folyamán valamennyi padot elszállította Henyei úti telephelyére, ahol felújítják az ülőalkalmatosságokat. Tavasszal az említett padot is visszahelyezik a többi utcabútorzattal együtt. Megyeri Sándor, a mérnöki osztály vezetője elmondta, hogy az utcák egyirányúsítása megoldható, ám a forgalomnövekedés miatt megnő a balesetveszély is.
Szabó Károly ( Fidesz) a Bay Zoltán Általános Iskola tornatermének a felújítását, az elavult nyílászárók kicserélést szorgalmazta, valamint a 2004-ben elvégzett szennyvízberuházás garanciális javításainak hiányát kifogásolta. A polgármester is elismerte a tornaterem felújításának az aktualitását, a garanciális javítás kapcsán pedig elárulta, hogy a kivitelező cég ellen peres eljárást kíván kezdeményezni Gyula Város Önkormányzata.
Törökzugban a fekvőrendőrök állapota miatt aggódnak – derült ki Leel-Őssy Gábor (Demokratikus Koalíció) interpellációjából, a taxisok pedig a helyüket jelző csíkok felfestését kívánják. Daróczi László, a Gyula Közüzemi Kft. ügyvezető igazgatója megígérte, amint elmúlnak a fagyok – szokás szerint – helyreállítják a fekvőrendőröket, s természetesen a felfestések sem váratnak majd magukra a Göndöcs-kerti beruházás végeztével.
Érdemes óvatosan közlekedni a Schön kocsma előtt, nehogy rádőljön egy óvatlan járókelőre a betonkerítés. Kónya Istvánt (Fidesz) a veszélyes objektum miatt kereste fel az ivó bérlője, hátha a képviselő talál megoldást a problémájára. Nyílván nem fog fejlesztést végrehajtani egy nem saját tulajdonú ingatlanon! Tippelgetni nem ildomos, hogy vajon megkereste-e a bérlő a tulajdonost, vagy csak végső elkeseredésében fordult a képviselőhöz.
Balogh Lajos (Kisgazda Polgári Egyesület) a gyulai várudvar burkolatának az állapotát kifogásolta. Nem véletlenül, hiszen 10 év sem telt el a vár felújítása óta és szinte szétmorzsálódott a „valahogy” leragasztott kőszerűség.
- A középkorban pallossal vágták volna le annak a mesterembernek a fejét, aki ilyet készít – szögezte le Balogh Lajos.
A képviselő felvetését jogosnak ítélte meg a polgármester, mármint nem a pallos emlegetését, inkább a burkolat kifogásolhatóságát. A vár felújítása 2002-ben kezdődött, s 2005-ben zárult le a beruházás. A burkolat, illetve a rögzítőanyag minőségi bizonylattal rendelkezett, ezért a műszaki ellenőr, s a beruházásért felelős személy nem vonható felelősségre. Azonban az idő kétségbe vonta a minőségbizonylatot. Az ötéves garanciális felülvizsgálatnál a kivitelező elismerte a hibát és a felület 15%-án saját költségén cserélte ki a burkolatot. A várudvar köveinek a kicseréléséhez pályázati forrást kell találni.
Balogh Lajos a Madách utca és a Kerecsényi utca kereszteződésébe sárgán villogó lámpát szeretne, a Bartók Béla utca elején, a tűzoltóság előtt pedig a jobbra kanyarodó sávban forgalomtechnikai módosítást. No, ezen felvetésen épp nem mosolygott senki, hiszen tudjuk, hogy – ahogy a polgármester is leszögezte - a kérdés megoldása a Közútkezelő Kht. kompetenciája, és mint fogalmazott a városvezető: miért csinálnák meg ami nem a kötelességük, amikor azt sem teszik meg, ami az lenne.
A felújított Göndöcs-kert és épületeinek megóvása érdekében Gajda Róbert (Fidesz) térfigyelő kamerák elhelyezését szorgalmazta. Az egyik legújabb gyulai beruházás, a Kohán képtár bővítménye sokak tetszését kivívta, többekét megosztotta. A testületi ülésen tapasztalt képviselői metakommunikáció hasonló véleményeket támaszt alá. Aggódnunk nem kell, hamarosan jön a tavasz, kizöldülnek a szép, nagy, takarást biztosító fák és még talán valami zöld növénnyel be is futtathatnánk a szürke „dobozt”.
Szalai György (Gyulai Városbarátok Köre) a Royal Filmszínház sorsa iránt érdeklődött, mely rentábilisan nem működtethető, s a homlokzatának a felújítása is várat magára. Helyette a 100 éves (Reinhardt) cukrászda pompázhat újra régi fényében. No, ugyebár az sem baj, de mégis mi lesz a mozival?
A Royal Filmszínház jelenlegi bérlője, aki megegyezik a Komló szálló tulajdonosával, komoly elképzelésekkel kereste meg a városvezetőket, s mivel már bizonyította, hogy képes komoly beruházásokat megvalósítani a városban, a jövőben a mozi épülete is jó kezekbe kerül – mondta el a polgármester.
Az interpellációk és tájékoztatók után a képviselő-testület valamennyi napirendi javaslatot egyhangúlag megszavazta, s ezzel le is zárult a képviselő-testület ülésnek izgalmasabb része, s nagy egyetértés mentén suhantunk át az előterjesztések megszavazásán. Ezután is Happy Tejtermék Kft. szállítja az iskolatejet hetente háromszor az általános iskolákba, Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő Kft. igazgatója a fürdőfejlesztési beruházás során végzett kiemelkedő munkája miatt rendkívüli jutalmazásban részesült. A Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület részére továbbra is biztosítja a Béke sugárút 67. szám alatti ingatlan használatát az önkormányzat. A költségvetési rendelettervezet végre nullás, nincsen működési hitel. A kiadási főösszeg 9 milliárd 497 millió 103 ezer forint, a bevételi főösszeg 9 milliárd 485 millió 245 ezer forint.
Galbács Mihály (Fidesz) gazdasági ügyekért felelős alpolgármester leszögezte, hogy a kiváló csapatmunkának köszönhetően jó költségvetés készült, s hosszan méltatta Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző irányító tevékenyégét, segítségét.





























