A feltárás során a kutatók nem találtak csontokat, sem más értékes tárgyat, néhány – csupán a kormeghatározás szempontjából értékes – tucatérme került elő, azonban az építészettörténet szempontjából gazdag lelőhelyre bukkantak. A Velladics Márta és Gere László által vezetett egyedülálló régészeti tárlat különlegességét tovább fokozza, hogy a feltárás jelentős részét hamarosan visszatemetik, és ebben a formában többet már nem lesz látható. A Gyulai Hírlapot Béres István főépítész vezette körbe a jobb napokat látott főúri kastélyban.
Kastélytörténet
A gyulai vár szomszédságában évek óta üresen áll az egyedi védettségű Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastély. Története szorosan összefügg a téglavár históriájával, építészeti múltja a török idők elé nyúlik vissza. A XV. században épült belső és külső vár mellett a XVI. századra elővédvonalként kialakult huszárvár az a terület, ahol a XVIII. században felépült a mai főúri rezidencia magja. A helyszínen akkoriban palánkvár állt, amelyet Corvin János és özvegyen maradt felesége, Frangepán Beatrix építtetett. A palánkvár egyrészt a várvédők elhelyezését szolgálta, másrészt a vár egy fontos védelmi rendszerének eleme volt, a Körös vize folyta körbe. Két cölöpsorból állt, amely között döngölt föld volt, és a külső, magasabb oszlopsora be volt tapasztva a gyújtogatások ellen. 1566 után a törökök a huszárvár területén a várkatonaságot szállásolták el kisebb házakban. Még dzsámi is épült, amelynek sajnos csupán az alapjainak helye maradt fenn az utókornak.
1720-ban Harruckern János György szolgálatai fejében kapta meg a gazdag békési uradalmat, és 1723-ban építtette fel az emeletes, rezidenciális házat a huszárvár területén. Ez az épület a mai kastély őse. A szintenként öt helyiségből álló kastély mellett több önálló épület is állt, egy magtár, egy konyha és egy nagyméretű, kéttraktusos, vagyis két helyiségsorból álló lakóház, amit aztán később elbontottak, amikor folytatták a kastély kiterjesztését. Harruckern János fia, Harruckern Ferenc az 1750-es években a kastély átépítésébe és bővítésébe fogott. A meglévő épületet megmagasította, feltehetőleg manzárdtetővel fedte, és mindkét oldalon földszintes szárnyakkal toldotta meg. Utódjuk, Harruckern Josepha 1798-ig igazgatta a birtokot.
Ezután került a gyulai uradalmi központ a Wenckheim család tulajdonába, így az ő nevükhöz fűződik az 1801–1803 közötti újjáépítés, amely valószínűleg az 1795-ben, illetve 1801-ben tomboló tűzvész okán történt meg. A Czigler Antal építész által végzett átépítés során bővült az emelet, a régi török toronnyal szemben új torony épült, valamint ehhez kapcsolódóan kiépült a cselédszárny is.
A XIX. század második felében a kastély üresen állt. A Wenckheim családba beházasodó Almásy Kálmán 1888-ban felújíttatta, s használatba vette. Az 1902–1905 közötti nagy építkezésen kibővítették az emeletet. Az Almásy család 1943-ban az épületet eladta Gyula városának. A második világháborút követően először szakmunkásképző, majd az ötvenes évektől csecsemőotthon költözött a falai közé, a kilencvenes években pedig helyi zenekarok tucatja használta próbateremnek a megüresedett cselédszárnyat. A kastély 2000 óta áll teljesen elhagyatottan.
A földszint
A kastély délkeleti részén, a néhai gyermekotthon mosodájában kezdtük meg bejárásunkat. A jövőben itt, illetve az egykori magtáron keresztül érkeznek meg a felújított kastély látogatói is a múzeumba, ahol a vetítőterem után a cselédség – a komornyik és főszakács – életébe pillanthatnak. Saját szemünkkel láthattuk az 1520-as években épült palánkvár tölgyfa cölöpjeinek helyeit, majd utunk egy nagyobb teremhez vezetett, amely a kezdettől fogva konyhaként funkcionált. Amikor az 1795-ben leégett kastélyt újraépítették, felemelték a padlószintet is. A konyhában tevékenykedők nem tudhatták, hogy 1,1 méterrel alattuk van az 1700-as évek elején épített konyha téglapadlóval, kemencével, tűzpadkával. A feltárt lelőhely, illetve a konyha többperiódusú használata a jövőben fémrácsos padló és látogatóhíd segítségével lesz megtekinthető. A konyha után nem következhetett más, mint a latrina, amely szintén több száz éve ugyanazt a funkciót látta el. Az eredeti barokk illemhely egy deszkaépítményből állt, amelyen egymás mellett, válaszfalak nélkül 2-3 luk volt, s az alatta lévő csatorna a várárokba vezette a végterméket. A 150 éves ajtótok visszacsiszolt rétegein látszott, hány és hány szín került rá az idők során. A fehér zománc alatt, vörös, szürkéskék és barna színek villantak elő.
A kastély főtengelyén, a lépcsőfeljárókkal kísért főbejárattal szemben egy újabb, több szinten feltárt helyiségbe érkeztünk, ahol szintén fellelték a korábbi kastély nyomait, a külső és belső főfalainak maradványait. A földszinti középső hűvös helyiség egy salla terene volt. A régészek szerint itt egy családi kápolna is működhetett, a felújítás is ennek fog emléket állítani. A következő terem az 1888–1904-ig tartó átépítés nyomait, a faburkolatok és a helyiségek összenyitásának nyomait őrzi. Történelmi tény, hogy 1849-ben, az Aradon vértanúhalált halt tisztek jelentős részét itt, a kastélyban fegyverezték le, majd innen kísérték az orosz katonák Aradra, hogy átadják őket az osztrák hadvezetésnek. A szoba a felújítás után a honvédtisztek, valamint a királyi látogatások emlékét fogja őrizni. Külön szoba tiszteleg majd a gyulai vonatkozású, európai hírű művésznek, Albrecht Dürernek, valamint az Erkel családnak is. A kastély alatt csupán három kisebb pince épült. A legnagyobbat megvizsgálva csupán ódon dohszag és a sötétség fogadott az évszázados téglafalak között.
Újabb nagy teremhez érkeztünk, amely újfent a régmúlt korok rétegeit tárta elénk. Harruckern báró Leopold Franz von Rosenfeld hadmérnökkel felmérette birtokát 1722-ben. A precíz térképen megtalálhatók a kastély előtti épület nyomai. A teremben feltárt téglafalak hatalmas lakóépületként vannak feltűntetve, amelyben annak idején a vár magasabb rangú emberei, például bírói lakhattak – mutatta Béres István a falakat. A G jelű épületnek hívott objektum valószínűleg a törökkori kapusházig ért. Külső, ház előtti járdaútja, téglából készült belső padlóburkolata a jövő generáció számára is látható lesz egy üvegpadló és rekonstrukciós rajzok, illetve fotók segítségével. A G jelű épület nagyterme múzeumboltként fog funkcionálni.
Az épület északnyugati részében lévő huszártorony földszintjét a törökök kőből építették föl. Azokban az időkben ez volt a szigeterőd bejárati kaputornya, mellette voltak a kapus őrházak. A huszártorony külső falát a kastély enteriőrjéből is szemrevételezhettük, ugyanis a mészkövek élesen eltértek a különben téglából épült épület falaitól. Ebben a helyiségben egy kemence alapjait is megtalálták a régészek. Itt és a környező szobákban a múzeumpedagógiai terem és a pénztár kap majd helyet.
Az emelet
A lépcsőn feljutva rögtön feltűnik a mennyezet sűrű gerendafödémje és a XIX. század végi padozat, a sárga-bordó mozaiklapok. Míg a földszinten egy keskeny folyosón jártuk végig a szobákat, az emeleten két traktus szélességben foglalnak helyet a termek. Folyosó híján az öt szoba egymásba nyílóan járható be. Az épület felső szintjének északnyugati, első terme időszaki kiállítóteremként lesz használva. A meszelés alatt itt-ott előbújó, 1800-as évekből származó falfestmények alatt járunk. A reprezentatív termekben kétszer is járt Ferenc József, sőt felesége Sisi is eltöltött egy éjszakát a falak között. A festéknyomok és a tapétamaradványok alapján az első két helyiség a férfiaké, míg a szalon után a két gazdagabban díszített a hölgyeké lehetett. A szalonhoz tartozik egy kis erkély is, melyhez anno ma már nem látható elegáns lépcsősor vezetett le a kertbe, 1950 körül bontották le. Az emeleti termek nagy része a főúri élet hétköznapjait és ünnepnapjait fogja bemutatni. A lépcsőházba újra kiérve, a központi terasz levegős ajtóján kívül újra Isten ege alatt találjuk magunkat, ahol a jövőben elegáns cukrászda/kávézó nyílik majd. Balról a huszártorony magaslik, amelynek vélhetőleg hagymakupolája lehetett egykoron. A XIX. század közepén élő, szimmetrikussághoz ragaszkodó tulajdonosok ezzel szemközt, a másik oldalra is építettek egy hasonló méretű építményt, amely víztoronyként funkcionált. Ezt hamarosan kilátóként használhatja majd a kastély közönsége. A teraszról könnyen belátható a park, ahol most még láthatók a későbbi korok betonépítményei, a szakmunkásképző tmk-műhelye, portásfülkéje vagy a csecsemőgondozó betonplaccja. A park revitalizációja után elbontják kerítéseit, hogy újra romantikus séták helyszínévé válhasson a díszkert.
A padlás
Utolsó utunk a legmagasabb szintre, a padlásra vezetett. A padlások hangulata bárhol sejtelmes, hát még ebben az ódon kastélyban. A kicsiny, pókhálós ablakokon beszűrődő fény elegendő világosságot adott, hogy titokzatos atmoszféra hatását keltse. A házhéj gerendái, szarufái az 1795-ös tűzvészben leégtek, majd néhány évvel később újra a lángok martalékává lettek. Akkor újraépítették, azóta áll rendületlen. Az óriási fenyőgerendákkal tűzdelt hatalmas helyiségről nehéz elhinni, hogy egyáltalán nem használták semmire. A középső nagy pillérek még az eredeti kémények, míg a kisebbek a csecsemőotthon vizes helyiségei szellőzőinek épültek.
Ezekhez passzol az odatámasztott, a munkásosztályt éltető néhai tábla, amely néhány évtizede már csak emlékezik a gyulai utcákra. A helyiség misztikumát tovább erősíti, hogy sehol nem látni guanót. A szakértők számára is érthetetlen, hogy a galambok, denevérek, baglyok nem foglalták el a több helyen is betört ablakoktól nyitott helyiséget. Jó hír, hogy a padlást a jövőben is megtekinthetik a kastély látogatói.
A jövő
Béres István a múlton kívül részletesen beszámolt a gyulai úrilak jövőjéről is.
– A kastély egy modern múzeum lesz, amely kevesebb tárlót és feliratot, de annál több élményszerű elemet és interaktív felületet nyújt majd látogatóinak, akik gazdag információkat nyerhetnek az építészettörténetből, illetve a három főúri család nyolc generációjának életéről. A beruházás során teljes mértékben megújul a két torony, illetve a közöttük lévő épületrész földszintje és első emelete. A kastélynak a XIX. század végi állapota lesz helyreállítva, amely pontosan 1904-re alakult ki. Régészeti, illetve modern építészeti eszközökkel természetesen megmutatjuk a korábbi épületek nyomait is, ezenkívül digitális eszközökkel az építési fázisokat is látni fogja a nagyközönség. A kastély egykori üzemeltetését és működését is bemutatjuk a látogatóknak, hiszen tudjuk, a kastélyban nem a díszes és elegáns bálok voltak többségben. Hétköznapi életét jellemzően az emeleti helyiségeket használó főúri család, valamint a földszinten tevékenykedő, az ő életüket kiszolgáló nevelő, komornyik, főszakács és az egyéb személyzet alacsonyabb rendű tagjainak mindennapi élete határozta meg. A kastélyon kívül természetesen megújul a park is, amely közösségi térként szabadtéri előadásoknak, kastélyszínpadnak is otthont ad – sorolta a terveket a főépítész.
A Hétköznapok és ünnepek az alföldi kastélyban – a gyulai Almásy-kastély látogatóközpont kialakítása című projekt során megszépülő épület munkálatai a jövő évben kezdődnek meg, és a tervek szerint 2015 első felében fejeződnek be. Történelmi idők tanúi vagyunk. Az évtizedek során lassan magára hagyott műemléképület az elmúlt évben szemünk láttára bújt ki ősvadon köntöséből, ebben az esztendőben pedig megkezdődtek a múltját feltáró munkák. Jövőre újra visszakapja régi fényét, és megkapja többfunkciós utolsó státuszát, hogy kulturális örökségként mesélhessen régmúlt időkről, történetekről és őseinkről – utódainknak és városunk vendégeinek.
