Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Emlékszilánkok a Mesterről - Simonyi Imréről beszélgettek a gyulai könyvtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2013. november 18. 20:00
Emlékszilánkok a Mesterről - Simonyi Imréről beszélgettek a gyulai könyvtárban
A költő emléke előtt Kanka Andor és Petróczki Zoltán tisztelgett a Simonyi-verseny megnyitóján
Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

Simonyi Imre emlékét idézte fel Kanka Andor mérnöktanár és Petróczki Zoltán gyulai tankerületi igazgató a Simonyi Imre Emlékverseny nyitórendezvényén. A Világ és nézet címre keresztelt esten az 1956-os eseményektől a futballimádatig sok minden szóba került, s bár az apró emlékszilánkokat mindenki más-más módon rakta össze magában, egyvalamiben vélhetően mindannyian egyetértettünk: Simonyi Imre nem mindennapi egyéniség volt.  

A diskurzus egyik fontos kérdésfelvetése volt, hogy kialakítható-e egy olyan árnyalt kép a Mesterről, amely nem választja szét a magánembert és a költőt. Dézsi János köszöntőjéből az derült ki: Simonyi Imre megítélése még mindig kettős a gyulaiak körében, személyisége megosztja a helyi közvéleményt. A könyvtárigazgató elmondta: volt, aki kritikával illette a bibliotékát azért, amiért egy évvel ezelőtt a költő nevére keresztelték el az olvasótermet. A könyvtárban egyébként nemcsak az új névvel, hanem állandó és – a lépcsőház-galériában megtekinthető – időszaki kiállítással is emléket állítottak a Gyulához ezer szállal kötődő Simonyinak.   

Petróczki Zoltán bevezetőként az 1995-ben, egy évvel Simonyi halála után papírra vetett gondolatait osztotta meg a hallgatósággal. Írásának előzménye a Gyulai Hírlap 1994. karácsonyi, újévi, illetve az 1995. január 27-i számában megjelent beszélgetés, valamint Kósa László 1995 februárjában, ugyancsak a városi hetilapban napvilágot látott, a kisvárosi költői lét sajátosságait bemutató művészetszociológiai elemzése volt. Az írások egyebek mellett azzal foglalkoztak, hogy megszülethet-e a jövőben egy mindenki számára elfogadható Simonyi-értékelés. Petróczki Zoltán úgy fogalmazott: a nézőpontok azért válhattak ketté, mert egyesek csupán mint embert, mások pedig mint költőt ismerték a Mestert.

– Sokak számára Simonyi volt az élő költő, a költő fogalmi jegyei a Mesterről szerzett benyomások alapján rögzültek. A Mester persze nagy komédiás volt, remekül rájátszott a szerepre, megkönnyítve helyi publikuma dolgát a típusalkotásban. Kellően rejtélyes volt, megközelíthetetlen, kimért – áll az írásban. Petróczki Zoltán szerint Simonyi Imre az orális költészet egyik utolsó nagy egyénisége és a legnagyobb 20. századi gyulai költő volt. Nem meggyőződésből, hanem jó ízlésből volt ellenzéki – írta róla.

– Mindnyájan úgy vagyunk vele, akik hosszabb-rövidebb ideig a közelében lehettünk, előbb vagy utóbb erről a különös, betegesen szabad emberről kezdünk beszélni. Megfeledkezünk a versekről, és a delejes varázsú emberről kezdünk adomázni újra és újra. Igen, magnetikus személyiség volt, félelmetes atmoszférateremtő képességgel – olvasta a papírra vetett gondolatokat az igazgató.  

Kanka Andor 1956 októberében utolsó éves gimnazistaként ismerkedett meg Simonyival, majd „botcsinálta újságírókként” a költő által alapított és szerkesztett Gyulai Hírlapnál is dolgozott. Mint mesélte, csodálattal töltötte el a költő bátorsága és az a hév, amellyel belevetette magát a forradalomba.  

– Közreműködése a forradalommal kapcsolatos dolgokban tárgyilagos és emberi volt. Nagy szerepe volt abban, hogy a forradalmi hevületben Gyulán nyugalom volt, hiszen itt senkit nem ért atrocitás – idézte fel az ’56-os eseményeket Kanka Andor, majd arról is beszélt, hogy a megtorlás időszakában milyen nehéz sors jutott Simonyinak: miután a rendőrségen megverték, előbb kórházba, majd internálótáborba került.

Annak ellenére, hogy a párt az ellenforradalmár címkével látta el Simonyit, a ’60-as, ’70-es években rendszeresen publikált a Népszabadságban, valamint az Élet és Irodalomban. A költőnek feltehetően minden szerkesztőségen voltak barátai – magyarázta a mérnöktanár az ellentmondást, ami miatt a gyulai pártbizottság a központi bizottságnál feljelentette a Népszabadságot. Simonyi Imrét azzal védte meg a napilap újságírója, Pünkösdi Árpád, hogy feltárta: a költő a németek bevonulásakor tagja volt annak az ellenáló mozgalomnak, amely Debrecenben megtámadta a német járőröket.

A beszélgetésen Simonyi Imre gyermekkora is szóba került. Kanka Andor elmondta: a költő mindig elragadtatással beszélt szülőfalujáról, Simonyfalváról, amely a csodák helyeként jelent meg történeteiben. Simonyi akkor került Gyulára, amikor iskoláskorúvá vált, családja ugyanis azt szerette volna, ha Magyarországon tanul. Édesanyjával először a Laktanya utcában laktak, majd a Dob utca 6. szám alá költöztek. Amikor a költő legényember lett, a zsinagógával szemben bérelt lakást, később pedig, a fővárosból hazatérve, a ’48-as utcában. Utolsó éveit a Reinhardt cukrászda udvarán található lakásban töltötte. Kanka Andortól azt is megtudtuk: Simonyi annyira ragaszkodott ellenzékiségéhez, hogy még a központi fűtést sem engedte bekötni, mondván: nem szereti azt, ami központi.

Németh László, Szabó Dezső, Márai Sándor és Krúdy mellett a kortárs költők közül egyebek mellett Ördögh Szilveszter, Sarusi Mihály és a Forrás költőinek alkotásai álltak hozzá közel. A rendezvényen arról is szó esett, hogy Simonyi rendkívüli megbecsülésnek örvendett az újpesti futballisták  körében, s fiatalkorában maga is futballozott a GYAC ifi csapatában. Nagy élmény volt, ahogy a meccseket kommentálta, hihetetlen érzelmekkel, indulatokkal kísért minden pályán történt eseményt – ecsetelte a költő futballimádatát Petróczki Zoltán.

– Magával ragadó személyiség volt, aki a közelében volt, az erősen a hatása alá került. Viszontagságos és rapszodikus volt a vele való kapcsolat – vallott a költőhöz fűződő barátságáról a mérnöktanár, aki azokat a hosszabb-rövidebb ideig tartó „nemköszönős” időszakokat is felidézte, amelyekben gyakorlatilag minden Simonyihoz közelállónak része volt. A költő Kohán Györggyel például hosszú évekig nem beszélt, jó barátjától a halálos ágyánál búcsúzott el.   

A múltidézést dr. Petróczky István Búcsúzó című verse zárta. A Simonyi halála után néhány nappal írt költeményt Petróczki Zoltán osztotta meg a közönséggel.

     

Petróczki Zoltán és Kanka Andor. Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)