A 2012. szeptember 21-én felfedezett ISON-üstökös az év vége fele közelít meg minket. A felfedezését követően, az akkori adatok alapján, még azzal kecsegtetett bennünket, hogy minden idők legfényesebb üstököse lesz. A felfedezése pillanatában még jóval a Jupiter pályáján túl volt. Az akkor készült felvételeken jól lehetett látni, hogy kométája szépen fényesedik, 2013 elejétől azonban ez megszűnt, június közepétől kezdve pedig két hónapig nem is lehetett megfigyelni, mert bolygónkról nézve a Nap mögött tartózkodott. Most újra megmutatta magát, és az észlelések azt mutatják, hogy végre újra elkezdett fényesedni. A jelenleg szépen dagadó fejét és rövid porcsóváját látva bizakodhatunk abban, hogy mire ideér, addigra elég anyaggal fog rendelkezni. Nagy fényességét annak köszönheti majd, hogy 2013. november 28-án rendkívüli mértékben, kicsivel több mint 1 millió km-re megközelíti központi csillagunk látszó felszínét. Ekkor azonban csak a nappali égen fog látszani, ami persze igen különleges élmény lesz, hiszen az elmúlt száz évben csupán háromszor fordult elő ilyen esemény.
Az üstökösök tulajdonképpen kisebb porból és jégből álló égitestek, amelyek legjobban egy piszkos hógolyóhoz hasonlítanak. Ezek a parányi égitestek az égi mechanika törvényei szerint kúpszeleteken keringenek a Nap körül. Amikor ugyanis közelednek a Nap felé, akkor az óriásbolygók pályáikat perturbálják, emiatt egy részük elhagyhatja a Naprendszert. A Nap közelében elhaladó üstökösöket főként a Jupiter és a Szaturnusz térítheti el eredeti pályájukról. Amikor az üstökösöket felfedezik, akkor még csupán csak halvány mozgó fényfoltok. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy hogyan tudják a sok apró fénypontból kiszűrni ezeket a kicsiny égitesteket. A válasz igen egyszerű: az állandóan megfigyelt égboltterületekről készült képek folytonos feldolgozása során észre lehet venni, hogy bizonyos objektumok mindig más helyen fedezhetők fel a képeken, vagyis az objektum egy előre haladó mozgást végez, ha a képeket időrendi sorrendben nézzük moziként. Amint viszont a nagyobb üstökösök megközelítik a Napot, fokozatosan fényes csóvát eresztenek, amely a középponti résztől óriási távolságokig nyúlhat. Ezek az üstökösmagok lazán összekapcsolódó jégből, porból és szikladarabokból állnak, s méretük néhány kilométertől néhány tíz kilométerig is terjedhet. Napközelbe érve az üstökösmagot érő napsugárzás hatására a megfagyott víz, a gázok és más illékony anyagok párologni kezdenek, és kiáramlanak a magból. A már korábban beléjük fagyott szilikátok, szulfidok és más szerves vegyületek részecskéit is magukkal viszik. Az így kiáramló por és gázok egy hatalmas, ritka légkört alkotnak az üstökös körül. Ezt kómának nevezik a csillagászatban. A porrészecskék hamar elszakadnak a gáztól, a napsugárzás nyomásának hatására kialakul egy óriási csóva, amelyet az üstökös a Nappal ellenkező irányba húz maga után.
Az ISON- üstökös a novemberi és a decemberi hónap „égi sztárja” lesz, ám sajnos az is elképzelhető, hogy elenyészik, mielőtt napközelbe érne. Mindkét eset bekövetkezhet, ami jól példázza azt, hogy ezeket az égi vándorokat még mindig a legkevésbé lehet pontosan előre jelezni.
