Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bánsági Ildikó, akinek a felolvasás olyan, mint a borotvaélen való táncolás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós Éva • INTERJÚ • 2013. augusztus 18. 13:00
Bánsági Ildikó, akinek a felolvasás olyan, mint a borotvaélen való táncolás
Bánsági lldikó: Egy kis feszültség azért van bennem, mert nagyon nagy a Nemzeti Színház színpada
„Egy világhírű kisváros: Gyula” címmel tartotta a Ladics-ház udvarán jubileumi évadjának második bemutató előadását a Gyulai Várszínház július 30-31-én, melyen Krasznahorkai László Kossuth- és Prima Primissima díjas író szülővárosához kötődő műveiből válogatott felolvasóesttel tisztelegtek az ismert szerző előtt. A különleges hangulatú estet kiváló színművészek együttes munkája tette emlékezetessé. Bánsági Ildikó ezúttal is a tőle megszokott gondossággal készült. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznővel az első próba előtt beszélgettünk.
Bánsági Ildikó. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

– Nem először játszik már Gyulán, így elképzelhető, hogy a szövegek olvasása közben felsejlettek olyan hangulatok, esetleg városrészletek képei, amik megsegítették az alkotói folyamatot. Jól gondolom?

–  Főleg a tószínpad, a vár és környéke, de megjelent bennem az összes olyan előadás, amiben szerepeltem, vagy amiket megnéztem itt. A Rondella, a Várkert, ahol amikor legutóbb jártam, épp vásár volt, de a strand, az ebédek, a közös munkák, a barátság, a szabadság is eszembe jutott, mert ebben a két és fél napban amíg itt vagyok, próbálok nem hazagondolni, ugyanis én csak nagyon ritkán tudok eljönni otthonról.

– A kutyák, macskák, madarak miatt?

– Meg hát a locsolás, és mert most érik a paradicsom, a körte, most kell befőzni a barackot is. Már délelőtt elindultam, és azon gondolkoztam útközben, hogy a Ladics-ház udvarán én még nem is szerepeltem, ezért egy kis szorongás is jött belém, hogy vajon mit tudok tenni ott azért, hogy a néző számára egy felolvasóesttel is izgalmassá, élővá váljon ez a bonyolult szöveg, mert ez egyáltalán nem egy burleszk elemekkel teletűzdelt válogatás.

–  Önt ismerve számítottam arra, hogy nem olvasópróbához hasonlóan fogja megközelíteni a feladatot, hogy kihívásnak tekinti a kötöttségeket, hogy megoldandó feladatnak érzi azt, hogy az olvasandó szöveg papírlapjai ne képeznek akadályt a közönséggel való kapcsolattartásban, hogy vajon miként lehet belakni ülve és felolvasva egy udvart...

–  ...milyen az akusztika, hogy terjed ott a hang? Hogy lehet megoldani azt, hogy a belső monológok érvényesüljenek? Megfigyeltem magam, hogy miközben készültem, összekuporodtam és borzasztóan koncentrálva olvastam a szöveget, úgy tudtam megteremteni magamnak a hangulathoz illő burkot, és azon is gondolkoztam, hogy vajon itt hogy fogunk majd ülni, hiszen ez egy felolvasás, nekem a szememmel követnem kell a szöveget, lehet, hogy egy kottatartó lesz majd felállítva, mint a zenészeknek?!

–  Még az első próba előtt beszélgetünk. Milyen felkészülés kell egy ilyen típusú szöveghez?

–  Most mondtam fel három Hrabal hangoskönyvet, ami nekem darabonként egy hónapon át tartó munka volt. Szeretem hagyni, hogy többször is átjárjon a szöveg, az a szokásom, hogy a felolvasást megelőző este még átveszem a másnapi szövegrészt, és reggel újraolvasom. Addig is érik bennem, leülepszik, és másként tudok hozzákezdeni.

–  Amikor az ember olvas, megsegíti a fantáziája, de a színész feladata az, hogy azt a fantázia által kiszínezett képet a játékával, a hangjával jelenítse meg, ami azonban már egy nagyon tudatos, technikai feladat.

–  De mi van akkor, ha a néző képzelete nem találkozik az enyémmel? Ez egy nagyon nagy felelősség, mert mindenki, aki elolvas valamit, megindul a saját fantáziája. Az enyém is, de ki tudja, lehet, hogy rossz irányba indul el? Ez olyan, mint a borotvaélen való táncolás, és ezt nagyon komolyan mondom. Ezért vagyok kíváncsi arra, hogy amit én gondoltam, az egyáltalán úgy van? Hogy e szerint a szöveg szerint olyan természetes dolog az ölés?

–  Azt gondolom, hogy ha a szöveg engem megérint, akkor talán mindegy is, hogy azt hogyan teszi, mert már attól, hogy megérintett, hordozza azt, amitől a többieket is magával tudja ragadni.

- Én ezt nagyon remélem, csak ebben az az érdekes, hogy nem úgy érint meg, hogy elmesél egy az egyben valamit, ami megtörtént és borzasztó. Nem, nagyon természetes módon mesél el valamit, ami közben furcsa, döbbenetes és dermesztő. Az írót biztos nagyon megdöbbentette az a következménynélküliség, amikor a „Háború és háború” szövegében kővel beverik a vonat ablakát, az meg ugye robog tovább, vagyis látszólag a tettnek nincs következménye. De amúgy is nagyon izgalmas a szövegek összeválogatása, mert még a stílusát is nehéz lenne meghatározni. Ezért is foglalkoztat annyira, hogy milyen színészi eszközöket kell felvonutatnom, hol, melyiket, mi lehet olyan, amit még nem csináltam, mert engem is az érdekel. Időnként olyan a szöveg, mint egy film. Az első részlet a Sátántangóból van, amiben a szereplő felébred és elmeséli, hogy mit álmodott. Ez olyan, mint egy film. A második szövegrészletnél, amikor kővel dobálják a vonatablakot, hirtelen belém is hasított, hogy én ezt az újságban olvastam, vagyis hogy ezek valóban megtörtént események, na és a felvezető 2-3 oldal, amikor olyan lazán leírja, hogy hogy kell a pengével valakinek átvágni a nyakát, hogy az meghaljon... Nagyon foglalkoztat, hogy ezt vajon hogy lehet előadni úgy, hogy természetes legyen? Mert egyszerűen hihetetlen számomra, hogy így megúszva az életet, egy ilyen cselekedet örömet okozhat embereknek. Hogy akit a kővel eltaláltak, az elvérzett. És ezt egyáltalán nem drámaian mondom, de épp ettől válik azzá. Csak egyetlen pillanat volt, a vonat közben el is ment, de én, az olvasó emlékszem arra a nagymamára, akinek az ölében ült az unokája, aki ott halt meg, mert az agya szétloccsant a vonatablakon berepülő kőtől. Emlékszem erre a történetre, pedig nincs is benne, csak az, hogy eldobták a követ, szétment az egész ablak és kész, a vonat már tovább is ment.

–  De nem lehet napirendre térni fölötte. Azonban nem csak ilyen nehéz szövegekből áll a nyár. Közeleg az augusztus 13-i „Hal négyesben” premiere Egri Mártával, Hirtling Istvánnal, ami egy szórakoztató, könnyed zenés bűnügyi vígjáték, mondhatni jutalomjáték.

–  Az, hogy jutalomjáték, azt azért kétlem, egyrészt, mert mindenki meghal benne, másrészt félelmetesen közel van ez a dátum. Három heti próba után július 6-7-re megcsináltuk az összpróbáját, és azzal tettük félre, hogy előtte majd még átvesszük, de az időpont mindjárt itt van, csak idő nincs már addig. Ide is magammal hoztam a szöveget, mert azért az is elég összetett feladat, ének-tánc, minden van benne. De a „Sírpiknik”-et is játszuk, azt még ezen a héten, pénteken-szombaton visszük a Balatonra.

–  A következő évadkezdés pedig sok újdonságot tartogat, hisz 15 év után az Újszínházból a Nemzetibe szerződött. Hogy érzi, szakmai kihívások terén is új korszak kezdődik?

–  Ezt én nagyon remélem, hiszen nagyszerűek az elkövetkező színházi tervek. Nagyon nagy öröm nekem ez a váltás, mert egy ideje már várok új szakmai kihívást az élettől, ami most - úgy érzem – elérkezett. Egy kis feszültség azért van bennem, mert nagyon nagy a Nemzeti Színház színpada, én soha nem vágytam ekkora színpadra, de ez az izgalom biztos elmúlik, amikor ez ember először meghallja a saját hangját. Nagyon jó feladatokat talált ki nekem Vidnyánszky Attila, még az is lehet, hogy azokból hamarosan itt Gyulán is bemutatunk párat.

 

***

Névjegy:

Bánsági Ildikó

Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek nagyon jól állnak a királynői szerepek, ám ő a groteszk műfajához is vonzódik. Színészi pályafutása során játszott Debrecenben, Szolnokon, Veszprémben, a Budaörsi Játékszínben, a fővárosi teátrumok közül a József Attila Színházban, 11 éven át volt a Vígszínház tagja, a Művész Színház, a Thália Színház majd a Thália Társulat és a Kelemen László Színkör művésze volt. Most az Új Színházból tér át a Nemzetibe, ahol már 15 éve is dolgozott. Aki eszköztelenül természetes játékát csak egyszer is látta színpadon, örökre szívébe zárja. A sodró vehemenciájú, érzelmi hullámvasútján mindnekit magával ragadó színésznő játéka azonban több mint 30 filmben is megcsodálható, köztük olyan kultikussá vált alkotásokban, mint a Szindbád, a Bizalom, az Oscar-díjas Mephisto, Zsötem, Édes Emma, drága Böbe, Roncsfilm, Jelbeszéd, Hány az óra, Vekker úr?, Idő van, Eszterlánc, Napló szerelmeimnek, Kék Duna keringő, Csók, anyu, Budapesti mesék, Szikrázó lányok, A Rózsa énekei, Szenvedély,  Napló anyámnak, Napló apámnak, Napló szerelmeimnek, vagy épp a  Magyar Vándor. Jellegzetes hangját rendszeresen kölcsönzi világsztároknak, de rádiójátékokban és hangoskönyvekben is hallható.

 

Bánsági Ildikó. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. augusztus 21. 12:00
Bánsági lldikó: Egy kis feszültség azért van bennem, mert nagyon nagy a Nemzeti Színház színpada
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)