Nagy részvét mellett temették el augusztus 9-én Budapesten, a Farkasréti temetőben, Gyula város díszpolgárát, Halmos Bélát, Széchenyi-díjas zenészt, a zenetudományok kandidátusát, a táncházmozgalom egyik elindítóját, a Hagyományok Háza Táncház Archívumának alapítóját, a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem tanárát, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere búcsúztatójában párhuzamot vont a neves népzenekutató nem régen megjelent interjúkötetének címe - "Meg kell a búzának érni…” - és életműve között. A búza mára valóban beérett és százannyit termett, mert a táncházmozgalom jelentős civilmozgalommá vált, és az UNESCO a világ szellemi, kulturális örökségeként tartja nyilván. Egy korszak látszik lezárulni, amelynek folytatása a tanítványokon, az újabb nemzedékeken múlik.
Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a művész és tudós sokoldalúságát, zsenialitását emelte ki, aki „a népzenét felvirágoztató nagy nemzedék egyik legnagyobb hatású fénypontja volt”. Nem a Művészeti Akadémia minősítette Halmos Bélát, hanem ő adta a köztestületnek a rangját.
Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója a művésznek az autentikus népzene közkinccsé tételében játszott szerepét emelte ki, valamint megemlékezett a szakmája iránt tanúsított alázatáról és szeretetreméltó egyéniségéről.
A beszédeket zenei betétek választották el, amelyeket olyan neves és régi pályatársak adtak elő, mint Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, vagy Gryllus Dániel. A koporsót a ravatalozó Makovecz termétől hegedűszóval kísérték a sírig a táncházi zenekarok prímásai. A temetés a református egyház szertartása szerint történt, amelyen Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét a Jelenések könyve 2. részének 17. verse alapján. Kiemelte, hogy amint értékvesztett világunkban Halmos Béla le tudott hajolni az igazi kincsért, úgy Isten hozzá is lehajolt, és fölvette őt.
Halmos Béla nemcsak gyulainak vallotta magát, hanem gyulaiságát meg is élte. Nyilatkozataiban nem mulasztotta el hangoztatni, hogy pályája a hajdani családi és baráti kör talajából nőtt ki. Amikor csak tehette, hazajárt, fellépéseket vállalt, ápolta a kapcsolatot barátaival, régi osztálytársaival.
Városunk nevében Galbács Mihály alpolgármester, valamint Béres István főépítész és Bagyinszki Zoltán főtanácsos helyezte el sírján a kegyelet koszorúját.
