
A gyulai-csabai Dirty Slippers újabb dallal jelentkezik. Lobó-Szalóky Lázár, Nyári Zoltán, Csongrádi Imre és Nagy István a múlt héten mutatták be az MR2 - Petőfi Rádióban az új számot, amelyet azóta több magyar nyelvű adón is hallhattak a rajongók, hazánkban és határainkon túl. Az új dal élőben a zenekar következő nagykoncertjén, augusztus 10-én este debütál Erdélyben, Csíkszentdomokoson.
- A Minden lány múzsa akar lenni című dal a nőknek írt szerelmi vallomásunk, amely ezúttal nem egy konkrét személynek, hanem az összes lánynak, nőnek és asszonynak szól. A nóta producere ezúttal is George Shilling volt Londonban, akivel már a második lemezünkön dolgozunk. A dal sikerét bizonyítja, hogy már a megjelenése napján több mint ezren hallgatták meg a legnagyobb videómegosztó portálon – mondta el a Gyulai Hírlapnak Lobó-Szalóky Lázár, a zenekar frontembere.
A dal meghallgatható itt.