Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elkészült a Dirty Slippers új klipje

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2017. február 17. 19:00
Elkészült a Dirty Slippers új klipje
A Már nem című dal kisfilmjét a Bihari-hegységben forgatták
____Eredeti-dirtyslippers10.jpg

A DIRTY SLIPPERS

Fotó: Fotó: Lung András

Három év után új klippel jelentkezett a Dirty Slippers, a Már nem című dal kisfilmjét a Bihari-hegységben forgatották – tudta meg lapunk Lobó-Szalóky Lázártól, az együttes frontemberétől. 

A zenekar énekes-gitárosa beszámolt róla: legutóbb 2013-ban a Caroline című dalhoz készült videoanyaguk. Bár a 2015 végén megjelent Múzsa című nagylemez több száma is hallható volt a rádiókban, a korong Már nem című nótája az első, amit meg is filmesítettek – tette hozzá. 

Lobó-Szalóky Lázár elárulta: az előző években olyan vehemenciával turnéztak, hogy se idejük, se energiájuk nem maradt belevágni egy videoklip készítésébe. A zenész szerint a kiválasztott dal minden tekintetben rendhagyó és trendi. 

Mint megtudtuk, az újrahangszerelt remixváltozat producere a zenekar zongoristája, Felföldi Zsolt volt, hegedűn pedig Dávid István folklór-hegedűművész működik közre. A hegyvidéki helyszínen forgatott kisfilmet Ritók-Filip Áron rendezte.

Lobó-Szalóky Lázár azt is elmondta: a videoklip már a hazai zenecsatornák műsorán is szerepel. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)