Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dér András, Márkó Eszter és Imre Éva kapják a Gyulai Várszínház nívódíjait

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2022. szeptember 30. 10:54
Dér András, Márkó Eszter és Imre Éva kapják a Gyulai Várszínház nívódíjait
Gazdára talált a Sík Ferenc-, a Havasi István- és az Őze Lajos-díj

Fotó: Gyulai Hírlap 

Dér András rendező, Márkó Eszter rendező és Imre Éva színművész kapják a Gyulai Várszínház 59. évadának nívódíjait – tájékoztatott közleményében a teátrum.

Dér Andrásnak a gyulai önkormányzat és a Gyulai Várszínház által alapított Sík Ferenc-díjat ítélték oda a Mindenkinek mindene – Apor Vilmos című darab megírásáért, valamint színházi és filmes eszközöket eredeti módon ötvöző, kiemelkedő színvonalú megrendezéséért.

Márkó Eszter a gyulai önkormányzat Havasi István-díját veheti át a Tündöklő Jeromos című darab Tamási Áron szellemiségéhez hű, korszerű és kiemelkedő színvonalú megrendezésért.

Imre Éva a Gyulai Várszínház Őze Lajos-díjban részesült az Ifjú barbárok című előadásban nyújtott kiemelkedő színművészi teljesítményéért, Bartók Béla alakjának, személyiségének eredetien összetett megformálásáért.

A színház művészeti és társadalmi tanácsadó testülete a díjak odaítélésére augusztus 19-i évadértékelő ülésén tett javaslatot, amelyet a város képviselő-testülete szeptember 29-i ülésén hagyott jóvá.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)