Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ifjú barbárok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor GyörgyKULTÚRA • 2022. július 11. 13:00
Ifjú barbárok
Ősbemutató a Gyulai Várszínház színpadán

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Gyulai Várszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös ősbemutatóját láthattuk a Várszínpadon. Az előadás Bartók és Kodály legendás barátságát és közös útjukat mutatta be.

Az emlékállító szándékkal megalkotott ősbemutató-előadás szövegét Vecsei H. Miklós írta, a rendezést ifj. Vidnyánszky Attila vállalta. Talán mondható, hogy az ő barátságuk – különbözőségük ellenére – is olyan, mint Goethéé és Schilleré, mint Kosztolányié és Karinthyé, és persze mint Bartók Béláé (1881-1945) és Kodály Zoltáné (1882-1967) volt. Olyan „ifjú barbárok” ők (a címet a barbárnak nevezett zongorapüfölés miatt Bartók által gúnyból adott Allegro Barbaro műcímből kölcsönözték), akik ugyanolyan elánnal terjesztik a kultúrát, ahogyan egykor zenészóriásaink tették, persze elsősorban ott, „ahol arra igény mutatkozik”. Gyors váltásokban, ötletes gegekben, fiatalokhoz is szóló nyelvezettel, igazi 21. századi módon tálalják a világról alkotott, mindig tanulságos felfogásukat. Az ifjabb Vidnyánszky improvizációs technikája sokszor érezhetően lendít a darab humorán és dinamikáján. Most is oldotta a feszült, háromórás figyelésemet. A társulat tánccal, zenével, fényjátékkal tarkított, akadályokkal teljes színpadképben mozgott. Az alapszint fölé emeltek egy másfél méteres színpadot (Csíki Csaba díszlettervező konstrukciója), tkp. egy magasföldszintet kreáltak, így a nézők kényelmesen, mondhatni szemmagasságban láthatták az eseményeket, mintha egy korabeli televízión keresztül nézték volna. A komplex élmény zenei elemeit Mester Dávid jegyezte, aki a hangulatteremtés, a melodráma, a történetmesélés okán nem hagyta kiaknázatlanul a természetes emberi énekhang és a hangszerek találkozását: a citera-, nagybőgő-, tuba-, brácsa-, hegedűszó jól illettek a pentaton népdalokhoz. Berecz István koreográfussal együtt a két „színházcsináló” jóbarát helyesen ismerték fel, hogy a tánc szerves és örökérvényű kifejezőeszköze, elengedhetetlen része egy színházi produkciónak. Senkiben sem maradhatott hiányérzet: volt sok tánc (pl. népitől a hip-hopig), zene (klasszikustól a modernig, pl. Beethoven, Eminem, Ozon), fények (pl. fehér totál, irányított fejgépes, kék és piros premier) és magvas gondolatok hol Bartók, hol Kodály tollából – természetesen az eszenciájukat Hasi nyerte ki, de ifj. Vidnyánszky tette ízlelhetővé egy hangsúlyosan kooperatív munkában.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A rendezői szándék inkább a visszhangkeresés felé tolta a nézői megértést. Nem élettörténeteket láttunk. Noha fontos elemeket véltem felfedezni a mesélés vonalvezetésében, amelyből megértettem a két óriás életművének egyetemes üzenetét: az út a boldogabb élethez a zenei műveltségen keresztül is vezet. A színdarab szerkezete keretes volt: az elején és végén az „ifjú barbárok” egy ajtót próbáltak bedeszkázni a betörő, feltehetően káros ideológiák vagy akár kisiklott életük elől menekülve – feltűnő a reflexió vagy asszociáció A kékszakállú herceg vára című Bartók operára. Megjegyzem: a 2021 egyik zenei szenzációja Bartók operájának jazz feldolgozása volt, ugyanis Sárik Péter a világon elsőként értelmezte újra a darabot.

A következőkben a húszas éveikben láttuk a zenetudós-párost, együtt indultak zeneakadémiai tanáraik javaslata ellenére, saját költségen népdalgyűjtő-körútra, hogy megmentsék a magyar kulturális közéletnek azt a kincset, amely nélkül identitástudatunk jelentősen hiányos lenne. Szerencsére a magyar értelmiség felismerte, hogy a Bartók-Kodály-örökséget folytatni és veszthetetlenné kell tenni: ennek hála többezer dal hallgatható meg ma is – érdemes a gyulai dallamokra, adatközlőkre is rákeresni.

Az ifjú titánok nem csak a magyar népzenével foglalkoztak behatóan, hanem összehasonlító kutatásokat is végeztek a szomszéd népek népzenéjével, illetve más, távoli országok (pl. afrikai bantuk, kínaiak) népzenéjét is górcső alá vették. Felfoghatatlan barbárság, hogy ezért a tettükért a Zeneakadémia elnökének, Hubay Jenőnek az elmarasztalása mellett hazaárulónak bélyegezték őket és lefokozták egyszerű zenetanárokká mindkettőjüket. Nem adták fel, bejárták a világot, mindenhol compositor doctusként jegyezték le a dallamokat, koncerteztek, átírtak, hihetetlen műveltséget halmoztak fel afféle kozmopolitaként. Megérdemelték, hogy Gyulán legyen mindkettőjükről utca elnevezve, sőt Bartóknak szobra és emléktáblája is készült. Kodálynak még nem… (noha érdekesség, hogy japán barátaim éppen a Kodály-módszert tanulmányozva jutottak el Gyulára 2017-ben). Kevesen tudják, hogy Bartók Béla hobbiképp rovargyűjtéssel is foglalkozott, ez szintén megjelent a darabban. Már csak Bartók-ezreseket kellett volna szórni…

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A színdarabban Bartókot egyedi módon egy hölgy, Imre Éva játszotta. Figurája alacsony, félszegebb, hallgatag. Valódi zseni, aki nem mindig ura saját testének, törékeny, olykor bábként mozog. Rendkívül kitartó is, hiszen sokszor visszatér a kezdőponthoz, ugyanakkor gyakran indul el újra és újra: egy akaratos (vas)kalapos. Kodály (Szűcs Ervin) vele kontrasztban magas, derék testtartású. Sokkal bátrabb, hangadóbb, hiszen ő beszél az adatközlőkkel, a bírákkal, a diákokkal. Kodály a lázadó, aki Magyarországon maradásával és házasságai révén sértett közerkölcsöt.  Megjegyzem: mégis ő lett a nevesebb zenetudós világszerte az ének-zene tantárgy általános módszertanának kidolgozása miatt (Kodály-módszer). Noha Bartókról is számos zeneművészeti iskola lett elnevezve, de a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyik önálló oktatási egysége, intézete, Kodály nevével fémjelzett!

Bartók sokáig nem szólalt meg saját hangján a darabban. Helyette Bodolai Balázs beszélt, aki egyfajta narrátor szerepet is betöltött, közben olykor rendezett, utasított, ki- és beszólt a zenészeknek, színészeknek. Ugyanígy járt el Váta Lóránd is, aki állami szerveket (pl. Magyar Posta, Magyar Rádió) vagy nemzeteket (pl. német, francia zeneszerzők) játszott egy személyben, de remekül formálta meg az egoista Kosztolányit is. Fantasztikus nyelvérzékkel és dinamikával lépett színre, akárcsak Gedő Zsolt, aki az amerikai freestylertől kezdve az adatközlő vénlányig vagy Csáth Gézáig mindent is játszott a színpadon, jól érezte magát, mókázott, improvizált, benne élt a szerepeiben. Ha nem lett volna a Bartókot alakító Imre Éva fizikumot és szellemet hihetetlen mértékben koordináló nonverbális karakterkészlete, akkor Gedőt tenném meg a darab legígéretesebb favoritjának. Természetesen nem megfeledkezve Farkas Loránd székelyeskedéséről sem, aki a parasztfiú mellett hitelesen felidézte Balázs Béla, Benny Goodman, Ady Endre, Eminem és sok mindenki más alakját. Tőtszegi Zsuzsa (a lány, de sok minden más is) szívek mélyéig ható népdaléneklése és finom humorral kezelt gegjei szintén biztosították a körmönfont kacaj lehetőségét (pl. mikor szerelmével üldözi a párkányra kiállt Bélát). Albert Csilla a feleségek alakját öltötte magára, főbb hősöket mozgató szerepe verbálisan és fizikálisan is megnyilvánult. A szereplők mellett ifjú táncosok: András Katalin-Bíborka, Lakatos Ágnes, Kacsó Nimród-Károly, Vincze-Pistuka Hunor és nem utolsó sorban a TOKOS zenekar (Tókos Csongor Attila, Vajas Albert, Szép Gyula Bálint, Szakács Kristóf, Bálint Zsombor) gondoskodtak a megfelelő átkötésekről.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Noha ifj. Vidnyánszky így fogalmazott a darabról: „Valójában céltalan, nem halad sehová, nem találtunk üzenetet vagy mondanivalót, nem lesznek főszereplők és tanulság sem lesz a végén…”, én nem ugyanezt éreztem. A történet igenis haladt a születéstől a vég felé (Bartók esetében mindkettőt láttuk időrendben: az elején még 3 évesen láttuk, amint zongorázni tanult, a végén pedig meghalt New York-ban), az üzenetet lefordíthatom Kodály szavaival: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”. A tanulságot pedig maga Vecsei fogalmazta meg: „Bartók Béla és Kodály Zoltán alig húszéves korukban indultak el egy komoly kulturális szembeszélben, mert tudták, hogy az utolsó időket élik, amikor még meg lehet menteni azt, ami nélkülük végérvényesen elveszne”. Nos, álljon itt végül a költői kérdés: ezzel a darabbal a Vecsei-Vidnyánszky-páros is ilyen korban indult el kultúrát menteni?!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)