
A 19. alkalommal megrendezett Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiváljának vasárnap esti gáláján a közelmúltban elhunyt gyulai népzenész-népzenekutatóra, Halmos Bélára emlékeztek a zenészek, a táncosok, valamint a széksorokat és a partoldalt megtöltő közönség. A tószínpadon is muzsikusok garmada helyezkedett el, így a magányos női hangon felcsendülő és visszhangzó kesergő még jobban fokozta a nekrológ pátoszát, miközben újabb gyertyát gyújtottak a színpad előtt elhelyezett Halmos-portré előtt.
János Hajnalka népdalénekes dallamai után felvételről Halmos Béla szavait hallhattuk, amelyben a világjárt zenész a nemzetiségtől, kortól, vallástól és bőrszíntől független muzsikáról és táncról beszélt. Amelyeket egyszerűen csak: „jó csinálni”. A táncházmozgalom megalapítójának tiszteletére megszólalt az összes hangszer, s egyszerre húzták a prímások is az Erdő, erdő, kerek erdő kezdetű dallamot. A felvezetés után az est koordinátora, Patyi Zoltán népzenész, a Körös Táncegyüttes művészeti vezetője köszöntötte a nézősereget.
Halmos Béla munkásságának egyik nagy szegmense a méhkeréki zene volt, amelyet ottani mesterétől, Kovács Tivadartól tanult. Most a híres méhkeréki prímás unokái, Kovács János és Szabó Gábor a magyarországi román népzene felidézésével emlékeztek nagyapjukra és annak tanítványára, aki sokban hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok folytassák eleik zenei hagyományát.
Ezután Halmos Béla legnagyobb kutatási területe következett, a széki muzsika, amelynek megismerését sorsfordulónak nevezte életében. A híres széki prímás, Ádám István „Icsán” fiává is fogadta az ottani folklórba beleszeretett „Kicsi Bélát”. A Kolozs megyei hangulatot Koncz Gergely és zenekara húzta, miközben Lajkó Levente és Kiss Ilona jóvoltából széki táncokat láthatott a közönség. Ezután az idén ezüstjubileumát ünneplő, gyulai Téglás zenekar – Téglás Ferenc, Pribojszki Ferenc, Rácz Gyula és Friedrich Endre – hatlyukú furulyát, cimbalmot és ütőgardont is megszólaltató népzenéket adott elő, többek között utalva Halmos Béla harmadik nagy gyűjtési tájegységére, a Gyimesekre.
A zenei nekrológban egymást váltották a jó muzsikák és a zenészek ideillő rövid történetei. Patyi Zoltán adomája után Barbócz Sándor népzenész Halmos Bélával való, bőgőleckévé fajult első találkozását mesélte el, majd a Békés banda és prímása dudaimitációval, illetve felcsíki népzenével tisztelgett.
Halmos Béla a megemlékezés során utoljára elhangzó szavaiban a halál előtti terveiről beszélt. Végső céljai ezek voltak: tisztességesen élni a halálig, illetve amit csak lehet, rendbe tenni, és vinni tovább. Békében nyugodhat, tervei teljesültek, a jelenlévők pedig bebizonyították: a magyar népzene hagyományait, valamint Halmos Béla emlékét örökre megőrizzük.
Az emlékest végén a Széchenyi-díjas népzenész-népzenekutató kedvenc nótájával, a Búza közé száll a dalos pacsirta című dallal búcsúztak barátai, kollégái Halmos Bélától és a hallgatóságtól.
A megemlékezés sorra meggyulladó hét gyertyája még javában égett a színpad előtt, amikor a XIX. Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiváljának további részében a részt vevő fellépők mutatták be színes, látványos táncaikat. A gálaműsor után pedig – az emlékesthez méltóképpen – táncházban rophatták az asszonyok és embereik, leányok és legényeik.






























