Az ír sztepp Európa-bajnokai néven ismertté vált magyar társulat, a Coincidance Szentivánéji álom című feldolgozását láthattuk tegnap este a művelődési házban. A koreográfia nem félt belevágni a közepébe: a függöny felvonásakor egyből huszonhárom szereplő füstbe-fénybe öltözött látványa és tánca tárult a közönség elé, miközben a kelta dallamvilág egy-egy hangulata elektronikusabb formában, mongol ének és dobgép-kíséretben jelent meg aláfestésnek…
Ha valamit úgy ajánlanak, hogy ötvözi a tradicionálist és a modernt, a sok rossz tapasztalat miatt az ember kénytelen belegondolni a lehetőségbe, hogy egy kommersz giccsparádénak lesz szemtanúja. A Coincidance mégis bátran indította el William Shakespeare híres művét ezen az úton, mindenféle nem várt zenével, képpel és tánccal. Aki mindezek hatására, velem együtt visszatartotta lélegzetét az első pillanatokban, hamar fellélegezhetett: az eklektika látvány- és hangkavalkádja nem ment a tartalom, sem a minőség rovására, sőt.
Mivel ezúttal tisztán a mozgás alkotásáról volt szó, egyetlen szónak nem kellett elhangoznia, a mozdulatok jól megírt rendje és a táncosok minőségi munkája kitűnően kommunikált. A darabban fellelhetők voltak a történet szálai, Oberon és Titánia viszálya, Puck bajkeverő csínytevései és a végül egymásra találó szerelmesek happy endje, de kétségkívül Shakespeare vígjátékának ismerete nélkül is élvezetes volt a produkció.
A kettősség nem merült ki a hagyományok és modern kultúrák találkozásával. Keveredtek a kelta mondavilágbéli alakok, a hegyes fülű elfek, a mesebeli tündérek a modernkori szereplőkkel, ahogy mozgásban is egyszerre jelen lévő klasszikus, máskor analogikusan ismétlődő mozdulatok. A hatásokon kívül tartalmat kapott a könnyed, finom balett és a harsányabb, ritmusos sztepp is, amelyek a különbözőségeket is erősítették, és segítettek összepárosítani Puck, a virgonc manó által összekutyult párokat. A műben továbbá feltűnt egy tündérnek öltözött hölgy is, aki tiszta dallamokat szólaltatott meg futurisztikus elektromos hegedűjén. A szinte folyamatosan jelen lévő, markáns kettősség különös összhangot teremtett.
Egy-két apró részlet volt csupán, amely számomra kevésbé illett a jól felépített jelenetekbe, bár a kortárs műfajban ilyet aligha kérhetnénk bárkitől is számon. A színpad egyetlen jelentős díszlete egy ezüstszínű fa volt, amelyen volt vödör, bicikli, hinta és egyéb furcsaságok. Látványa mindenképpen hatásos volt, a háttérben való elhelyezését az aranymetszésen kívülre nem éreztem ennyire tudatosnak. Ahogy a fénylő gömbbel való tánc közben a hosszabbító látványát sem.
Mindennel együtt a kétfelvonásost gyönyörűen felépített mozdulatsorok, virtuóz táncosok, varázslatos világ és produktív zene jellemezte, amely garantáltan művészi élményt, ugyanakkor könnyed szórakozást is nyújtott a kihangosított színpad előtt ülőkben, kicsikben és nagyokban egyaránt.
