Hallgatom az öregedés lelki és fizikai tünetéről, a sikeres megöregedésről szóló beszámolót. A rendkívül szimpatikus doktornő elmondja, hogy az öregség nem feltétlenül jelent betegséget. Megfelelő felkészüléssel, odafigyeléssel a betegségek kiküszöbölhetők. S ebben az esetben csak a természetes kopásból adódó tünetek jelentkeznek. Amikor ezeket felsorolja, megborzongok. Betegség nélkül is éppen elég ahhoz, hogy az ember ne érezze jól magát.
Kiderül, hogy az egyik legfontosabb dolog a táplálkozás. Egy átlagos embernek testsúlykilogrammonként 1,2 gramm fehérjét kell naponta magához vennie. Vagyis egy hetven kilós embernek legalább napi 84 gramm fehérjére van szüksége. Hogy az időskori tünetek csökkenthetők legyenek, ennél többet kell elfogyasztani. Számolgatni kezdek. Magamban végiggondolom, mit is szoktam venni a nyolcvanhat esztendős szomszéd néninek a heti nagybevásárláskor. A virslit szinte kihagyom a kalkulációból, mert mióta tudom, hogyan készül, tisztában vagyok a beltartalmi értékeivel is. A gyenge minőségű sajt megint csak nemigen jön szóba. A csirke far-hátról beszélni sem érdemes. A tejet a néni nem szereti. No meg a boltban kaphatóból igen tetemes mennyiséget kell ahhoz inni, hogy az egészség rendben legyen. Akárhogy csűröm-csavarom, nem jön össze a kívánt fehérjemennyiség fele sem.
Persze a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a szomszéd néni akkor sem lenne egészséges, ha az oly kívánatos fehérje történetesen nem az idős emberek számára megfizethetetlen árú élelmiszerekben lenne előszeretettel. Az élet megtörte, súlyos csontritkulása van, cukorbeteg, és a vérnyomása sincs teljesen rendben. Mint kortársait általában, őt is alaposan megtörte a XX. század. Üldögél csendben a napfényben, némán viseli a fájdalmat és a magányt. Mert ez jutott neki is, mint a legtöbb öreg magyarnak…
