A szegények pártolója és igazságosztó középkori angol hős – Robin Hood – történetét senkinek nem kell bemutatni. Musical feldolgozása azonban – a Szabad Tér Színház megbízásából – a világon most készült el először. A Szomor György és Miklós Tibor szerzőpáros jegyezte kétrészes mű ősbemutatója – a margitszigeti előadások előtt két alkalommal – a Gyulai Várszínház nyári műsorán szerepelt. A sokoldalú Hajdú István (Steve) habitusához hűen a produkció humoros vonalát erősítve Little John alakjában lépett színre. A két előadás közt beszélgettünk.
• Ha a darab rendező-zeneszerzője Szomor György a szerep felajánlásánál nyomatékosan közli, hogy számodra írt bele egy dalt, az megkönnyíti a döntést?
• Sokkal, mert már az nagyon kedves dolog, hogy rám gondolt, az pedig különösen, hogy azt a dalt az én képességeim figyelembevételével írta. Mostanában amúgy is egyre többször találnak meg a zenés szerepek, aminek azért is örülök, mert ha benne vagyok egy musicalben, akkor azt már legalább nem kell megnéznem. Nézőként ugyanis nem nagyon rajongok a műfajért. De így hallom a dallamát, a zenéjét és nagyon sok olyan fiatal és tehetséges énekes-színészt ismerhetek meg, amire másképp nem lenne alkalmam. Itt találkoztam először a William szerepét játszó 17 éves Veréb Tomival és a francia szolgálólányt alakító Miklós Eponával, akik lenyűgöztek tehetségükkel és képzett hangjukkal. Ők a bizonyítékok arra, hogy van jövője a zenés színjátszásnak.
• A kívülálló szemével nézve úgy tűnik, hogy Miklós Tibor produkciói mindig nagyon erős emberi kötelékeket szőnek az alkotók között.
• Igaz lehet, mert egy zenés darab sokkal szigorúbb keretek között működik, mint egy prózai, ahol a próbafolyamat során – amíg a rendező kitalálja, hogy mit is akar –, van idő a lötyögésre. Amíg egy prózai műnél ez az alkotófolyamat egyik fázisa, a musical esetében erre nincs lehetőség. Ott a próbafolyamat során végig nagyon pontosnak és fegyelmezettnek kell lenni, és ugyanez jellemzi az előadást is. Itt koncentráltan megy a munka, és ez a koncentráltság a közösséget is összekovácsolja. Egy csónakban ülünk, együtt evezünk.
• Lehet, hogy az éneklés területén ugyan könnyebb feladatot kaptál, de a humor terén többen számítanak rád a kollégák közül.
• Optimista ember vagyok és inkább nevetek valamin, mint sírok, és ez a próbamódszeremben is benne van. Fordítva van bekötve az agyam, tehát nekem egy drámai jelenet kapcsán sem az jut eszembe, amit a jelenetbeli szituáció diktál, hanem valami egészen más, többnyire épp az ellenkezője.
• De nem csak e téren vagy fordítva bekötve.
• Mindenhol így működöm. Addig jó, amíg nem utálnak eléggé a rendezők, s hívnak dolgozni. De lehet, hogy egyszer majd eljön az idő, amikor megunják, s azt mondják, hogy inkább egy komolyabb embert várnak.
• De akkor sem fog összedőlni a világ, hiszen az öt éve általad is alapított Fregoli színészegylet abszolút a rendezők hiányára épít.
• Igen, még korai színész korunkban Magyar Attilával és Szakács Tiborral megtapasztaltuk, hogy vannak olyan helyzetek és megoldások, amiket a rendezők nem engednek meg nekünk a színpadon. Olyanok, amikről mi épp úgy gondoljuk, mégis jó lenne, mert a nézők nevetnének rajta. Ezért hoztuk létre a Fregoli Színészegyletet, ami direkt arról szól, hogy rendező nélkül, a saját „ízléstelenségünkkel” dolgozzunk. Kapás Dezső, főiskolai osztályfőnököm szerint ez a rendezőség amúgy is csak egy kitalált szakma, ami állítólag úgy alakult ki, hogy egy tehetségtelen színészt a többi, jól játszó félre ültette azzal, hogy szóljon, ha kitakarják egymást, mert ők azt a színpadról nem látják. Csak mára az a kiültetett nagyon elszemtelenedett…
• A kevésbé jóképűek pedig rock sztárság híján koptatják prózában a színpadot, s csak néhanap nyúlnak hangszerért. A Könnyű.esti Sértés egy színészzenekar.
• Ebben kamaszkori álmunkat váltottuk valóra a gitáros Fesztbaum Béla vezetésével, ki hihetetlen energiát ölt abba, hogy mi zenekar legünk. Tíz éve alakultunk, s a csapat tényleg olyan színészekből verbuválódott, akik azt az álmot dédelgették gyerekkorukban, hogy egyszer majd népszerű rockzenészek lesznek, de nem voltak sem olyan jóképűek, sem elég kitartóak ahhoz, hogy ez akkoriban megvalósuljon. Így felnőtt fejjel elhatároztuk, hogy valóra váltjuk tinédzserkori vágyainkat. Polyák Lilla énekel, Oberfrank Pál billentyűs hangszeren, Kocsis Gergely szaxofonon játszik, Vass György dobol, én pedig basszusgitározom. Rockot és bluest játszunk, magyar és külföldi feldolgozásokat, és mindenhova szívesen megyünk, ahova meghívnak bennünket.
• De mostanában eléggé szétszóródtatok az országban.
• Sokkal nehezebb is egyeztetni, mert Oberfrank Pali épp a veszprémi színházat igazgatja, s mi többiek is mindannyian elfoglaltak vagyunk. Most volt Dunaújvárosban egy koncertünk, egy egyállomásos turné, amit komolyan mondom, hogy Béla fél évig egyeztetett, de ennek ellenére sem volt teljes a csapat, mert Kocsis Gergőnek épp előadása volt, de hogy csak egy ember hiányzott, így bevállaltuk. Mostanában már tényleg nagyon nehéz egyeztetni a csapatnak.
• Rendszeresen hangoztatod, hogy a gyerekkorodat innen nem is olyan messze, Hortobágyon töltötted.
• Épp ma voltam ott. Elugrottam apukámhoz és vissza. Nincs olyan messze, de azért mégiscsak messze van. Gyakorlatilag 100 km. Ha lenne Debrecen és Békéscsaba közt egy autópálya, nem lenne messze, de így, a 47-es úton végigdöcögve Zsáka környékén meg Csökmőn... De jó volt látni a helységneveket, mert voltak gimnáziumi osztálytársaim, akik Csökmőről jöttek, és gyerekkoromból beugrott, hogy volt valami meseíró pályázat, aminek a borítékját Zsákára kellett címeznem, és amiről először azt hittem, hogy az úttörőtábor Zánka, és mindig reméltem, hogy eljutok egyszer oda, de nem, sajnos Zsáka volt, ami itt van, és csak oda jutottam el.
• S mennyire ismered ezt a térséget, például Békéscsabát, Gyulát, a fürdőt?
• Az az igazság, hogy a Hortobágyhoz közelebb van Hajdúszoboszló, és fürdőbe inkább oda jártunk, de osztálykirándulással voltunk itt, s én amúgy is nagyon szeretem az Alföldet, oda vagyok érte.
• Pedig fordítva szokott lenni. Az alföldi mindig a hegyekbe menne.
• Igen-igen, de én nagyon szeretem, és most jó volt látni, hogy Gyula milyen iszonyatos fejlődésen ment át, hogy a pénzt visszaforgatják a városba, szépítik, és tele van turistával. Én főiskolás korom óta nem jártam itt. Akkor a Maroknyi igazságok című darabot hoztuk, Iglódi István rendezte. A színház pedig azóta is nagyon jól működik. Az, hogy itt Gedeon Jóska kitalálta a Shakespeare Fesztivált, s Európa öt legjobb Hamlet előadásából ötöt ide is hozott, az nagyszerű, csak az a baj, hogy innen 200 km-re nem olyan egyszerű lejutni, mert autópálya nélkül ahhoz messze van, hogy az ember egy előadásra leugorjon, arra pedig ma már nincs idő, hogy öt napot itt legyünk, mert dolgozunk máshol. Úgyhogy le a kalappal Jóska előtt.
• Most is rohanásban vagytok?
• Az első esti eső miatt egy nappal tovább maradunk, és strandolunk, meg nézelődünk a városban. Békéscsabán már voltunk, mert láttam, hogy a Munkácsy Múzeumban van egy Capa fotókiállítás, ami nagyon szép volt. S mert mi inkább aktív pihenők vagyunk, Temesvárra is tervezünk egy kirándulást, Mivel nekem és a feleségemnek is a kedvenc időtöltésünk a golfozás – azzal tudunk kikapcsolódni –, békéscsabai golfozó barátainkat is szeretnénk meglátogatni Pósteleken, a gyakorlópályán, amit már szívesen kipróbálnánk. Úgyhogy vannak tervek.
• A golf, a saját színtársulat és zenekar mellett a színpadi munkák, játék- és tévéfilmek, sorozatok, televíziós show műsorok és szinkronok is alátámasztják sokoldalúságod. Valamennyi korosztály és réteg ismer és kedvel. A visszajelzések alapján melyik oldalad a legnépszerűbb, s egyáltalán, milyen a közönség hozzád való viszonyulása a személyes találkozások során?
• Vegyes. Persze a televízióból ismernek jobban, mert az a legnagyobb hatalom, de nem csak Magyarországon, hanem a világon mindenhol. De nem azt mondják, hogy szerkesztő úr vagy riporter úr, hanem művész úrnak szólítanak, vagyis az emberek tudják, hogy színész vagyok. De az egyáltalán nem kellemetlen, amikor megismerik az embert. Hozzátartozik a munkámhoz. Én választottam, nem is panaszkodhatom. Persze, akadnak visszataszító helyzetek és emberek, de egyébként ez egyáltalán nem terhes. De ha az lenne, akkor is van mód arra, hogy ügyesen ki lehessen kerülni.
• Van különbség vidéki és fővárosi közönség között?
• Van, van. A vidéki közönség sokkal nyitottabb, sokkal jobban akar szórakozni, és mindent sokkal jobban ért.
• Az internet hatására eltűnnek a területi határok, különbözőségek.
• Meg az is lehet, hogy egy pesti ember annyit jár színházba, hogy már csömöre van. Míg egy kis faluban – vagy egy eldugott kisvárosban – lehet, hogy sokkal odaadóbban és nyitottabban figyelnek egy-egy mondatra. A rendezők szeretnek azon problémázni, hogy a vidéki közönség „érti-e” egy darab üzenetét, amiről nekem mindig az a tapasztalatom, hogy sokkal inkább, mint a fővárosiak. Az elvont rendezők munkáit pedig nemhogy a közönség, de én sem értem. De szerintem ennél sokkal fontosabb, és én leginkább annak örülök, hogy ma még egyáltalán van közönség és van ember, aki még színházra pénzt áldoz, hogy jöjjünk el, s játsszunk nekik.
