
Húsz év után egy kedves eseményre került sor váro-sunk főpostáján. A Gyulai 1-es posta vezetése szeretettel hívta és várta nyugdíjas-találkozóra egykori dolgozóit. A találkozón 25 volt postás tudott részt venni. A vendégeket Németh Mária, a posta vezetője köszöntötte, megnyitva ezzel a rendezvényt. Röviden beszámolt a posta elmúlt 20 évéről, áttekintést adott a régi és jelen helyzetről, változásokról, eseményekről. A vendégek megtekintették a 2000-ben átadott új postaépületet, tevékenység közben nézték meg a felvétel és feldolgozás munkálatait.
A szakmai bemutató után Rácz Gábor szavalta el a vendégeknek Wass Albert Üzenet haza című versét, zenei aláfestést Zubor Márk adott. Ebéd előtt meglepetés-ajándékkal kedveskedtek volt dolgozóiknak, amelyhez Gerhard Stengel is hozzájárult. A finom ebéd után kötetlen beszélgetés és a közös emlékek felidézése múlatta az időt. Szerencsére a tűző nap sem szegte senki kedvét, a vendéglátók hűtött italokat szolgáltak fel egykori kollégáiknak. A kis csapat késő délután oszlott fel, megegyezve abban, hogy jövőre ismét és ezután minden évben találkoznak.

























