Csonka Barna zenetanár: – Mindig nagyon szerettem szülővárosomat, többfelé hívtak, de soha eszembe sem jutott elhagyni.
• Manapság, ha bekapcsoljuk a tv-készüléket, ha étterembe megyünk vacsorázni, olyan erővel szól a zene, ami lehetetlenné teszi a beszélgetést, akár a mellettünk ülővel is. Mint a zenével hivatásszerűen foglalkozó embernek, mi erről a véleménye, ez lenne a zene szerepe életünkben?
– Számomra ez a jelenség elviselhetetlen és nem igaz, hogy a nagyvilágban mindenütt így van. Egyszer kedves német vendégeinkkel elmentünk vacsorázni egy gyulai étterembe. A rendkívül hangos zene miatt nem értettük egymás szavát, ezért udvariasan megkértem a felszolgálót, hogy csökkentsék a hangerőt. Durva elutasításban részesültünk az egyébként alkoholos befolyásoltság állapotában levő alkalmazott részéről. Bizonyára másnak is volt hasonló élménye. Én ilyen helyeken a halk, diszkrét zenét szeretem, de nem értem, hogy a rádió és a tv- műsorok közötti ún. „kitöltő” zenében is miért nem lehet hallani néha egy Schubert ländlert vagy egy szép horvát népdalfeldolgozást és ezekhez hasonlókat. Szerintem a megfelelő zeneoktatás hiányának is köze van ehhez.
• Bizonyára van ebben igazság, hiszen az Ön hivatása a zeneoktatás, amit sok évtizeden át gyakorolt. Hogyan indult el ezen a szép pályán?
• Gyulai születésű vagyok, és itt kezdtem zenét tanulni. Életem nagy szerencséjének tartom, hogy kisgyermekkoromban olyan zenepedagógussal hozott össze a sors, mint Sipos Éva tanárnő, aki útmutatásával meghatározta egész további életemet. Ki merem jelenteni, hogy szinte mindent neki köszönhetek, hiszen ő irányított annakidején a Szegedi Zenekonzervatóriumba. Ott érettségiztem, majd a Pécsi Zeneművészeti Főiskolán szereztem zongoratanári oklevelet. Abban, hogy tanulhattam, sokat segített az Erkel Ferencről elnevezett ösztöndíj, amelyet Gyula Város Tanácsa alapított a zeneszerző születésének 150. évfordulója alkalmából. Jelentős összeg volt abban az időben havi 600 forint, feltételül szabták, hogy tanulmányi eredményem nem lehet rosszabb jó rendűnél, a leckekönyvemet pedig minden félév végén személyesen Enyedi G. Sándor tanácselnöknek kellett bemutatnom.
• Mindig tanítással szeretett volna foglalkozni, nem vonzotta az előadóművészi pálya?
• Zongoratanár vagyok, mert a főiskola elsősorban tanári pályára képezte hallgatóit, de van előadóművészi működési engedélyem is, amelyet a Filharmóniától kaptam. Végül is egész életem a zongoratanítás és a koncerteken való fellépés jegyében telt el, az első komoly állásajánlatot is első szólóestemet követően kaptam 1965-ben, amikor az Országos Filharmónia jóvoltából a Budapesti Fúvósötössel adhattam közös önálló estet. Akkoriban Kelet-Németországban a disszidálások miatt sok szakember hiányzott a színházakból és az operaházakból. Rostockba mehettem volna, de megkérdeztem, hogy nem lehet-e inkább a „másik oldalra” pályázni. Lehetett, de oda komoly próbajáték volt a feltétel, tizenegy jelentkező közük ketten feleltünk meg, így lettem korrepetitor az Oldenburgi Állami Opera Balett Színházánál. Sajnos egy idő után családi okok miatt hazajöttem tanítani, de a Filharmóniától azért később is kaptam koncertfelkéréseket. Adtam önálló hangversenyt a Nemzeti Színház építése javára, Gyulán is több fellépésem volt. Sok színvonalas fellépésünk volt az Éneklő Elek rendezvénysorozatban, ahol 17 évig voltam zongorakísérő és korrepetitor.
• Gyulán kimondottan nagy választék van kulturális eseményekben, érvényes ez a komolyzenei kínálatra is?
• A negyven-ötven évvel ezelőtti társadalom egészen más volt, mint a mostani. Ma az emberek nagy része otthon ül, nehezebben szánja rá magát, hogy rendszeresen látogasson komolyzenei koncerteket. Nagyon jók voltak annakidején a Filharmónia koncertsorozatai, amelyek kapcsán jelentős művészek látogattak Gyulára. Fellépett itt pl. gyönyörű koloratúrszoprán hangjával Goar Gaszparjan, a Jereváni Állami Operaház tagja, Zempléni tanár úr Beethoven G-dúr zongoraversenyének szólistája volt. Nagy élvezettel hallgattuk több ízben is a gyulai származású Kertész Lajos művész tanár úr Bartók és Kodály zongorakoncertjeit, akinek különleges játéka Bartókra emlékeztetett. Városunk másik hírességének, a kiváló zeneszerző, Vári Ferencnek műveit, A Gyulai Vár Regéje című szimfonikus költeményét, majd a Weöres Sándor verseire írt Bóbita című dalciklusát is előadták Gyulán. Lejött a Magyar Állami Hangversenyzenekar Kobajasi Kenicsiro vezényletével. Ma is vannak igényes komolyzenei események Gyulán, de úgy gondolom, hogy egy 32 ezer lakosú városban, ahol méreteihez képest sok értelmiségi él, orvosok, jogászok, mérnökök, pedagógusok, ott ma is lenne igény olyan bérleti hangversenysorozatra, amely évente két kamarazenei estet és egy- két zenekari hangversenyt foglalna magába. Kár, hogy az utóbbi fél évszázadban nem sikerült Gyulán egy igazi hangversenytermet építeni, a művelődési ház színházterme ugyanis erre a célra talán túlméretezett, ott valóban nehéz lenne folyamatosan biztosítani a telt házat.
• A város gazdag programmal készül nagy szülötte, Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulójára.
• Erkel zseni volt, nemcsak mint zeneszerző, de mint muzsikus és szervező is. Megérdemelte volna, hogy nemzetközileg is nagyobb legyen ismertsége, úgy érzem, most sem igyekszünk őt a nagyvilágban kellőképpen propagálni. Amikor nagy zenekaraink külföldön lépnek fel, vihetnének egy-egy Erkel-számot is, mint pl. a Hunyadi László nyitányát vagy a Bánk bán Tisza-parti jelenetéből egy részletet. Ha már itt tartunk, akkor megragadom az alkalmat, hogy a város vezetésének és a szélesebb közvéleménynek is felhívjam a figyelmét arra, hogy a bicentenárium jó alkalom egy Erkel Ferencről elnevezett városi zenei ösztöndíj alapítására. Olyan felsőfokú zenei tanulmányaikat végző gyulai diákok támogatására gondolok, akik kimagasló teljesítményt mutatnak fel. Saját életemben tapasztaltam meg, hogy mit jelent egy ilyen ösztöndíj, és talán ez is szerepet játszott abban, hogy később hűséges maradtam Gyulához.
• Nyugdíjasként milyen szerepet játszik életében a zene, egyáltalán, hogyan telnek a nyugdíjas napok?
• Legközelebb szívemhez Beethoven áll, ő volt a diplomakoncertem anyaga is, a C-moll zongoraverseny zenekarral. Koncertjeimen, hacsak egy mód volt rá és belefért, legalább egy Beethoven-tételt eljátszom. Nagyobb kört meghatározva a bécsi klasszikusokat és a romantikusokat szeretem, például Chopin noktürnjeit. A moderneket kevésbé kedvelem, a barokk zenét sem annyira, mint a romantikát, bár Bach természetesen óriási zeneszerző volt. Nem véletlenül mondotta rá Beethoven, hogy nem „Patak” kellett volna, hogy legyen a neve, hanem „Tenger”, Tenger János Sebestyén. Néha még akad egy-egy tanítvány, akivel foglalkozom, de legszívesebben olvasok vagy gyakorolok a Förster pianínómon, mostanában főleg spanyol szerzők műveit játszom. Három könyvsorozatot is előfizettem: Jókai összes műveit, a képzőművészet mestereit és a második világháború történetét. A történelmi tárgyú művek érdekelnek, azon belül is legközelebb áll hozzám az ókori görögök és rómaiak története és kultúrája. Az, hogy mihez vonzódom, milyen művekhez és milyen olvasmányokhoz, középiskolai tanáraim hatására alakult ki bennem, nekik köszönhetem, hogy a kíváncsiságot felkeltették bennem. Olyan történelemtanárom volt Szegeden a Radnótiban, hogy soha nem felejtem el az akkori történelemórákat, nagyon megkedveltette velünk a tantárgyát, mindenekelőtt az ókort. Mindig nagyon szerettem szülővárosomat, több-fele hívtak, de soha eszembe sem jutott elhagyni, sem lakásért, sem egyéb, másfajta ígéretért. Örömmel tettem eleget minden felkérésnek, kevés kivétellel ellenszolgáltatás nélkül. Jó szívvel gondolok vissza arra az ötven esztendőre, amelyet 1959 októbere óta eltöltöttem Gyulán.
