Jó húsz éve, hogy felébredt bennem a vágy: jelentkezem ismét egyetemre német szakra, hátha sikerül felvételt nyernem, nem úgy, mint az érettségi után. Orosz szakosként, a nagy átképzési hullámban talán még esélyem is lett volna, de barátnőm, aki akkor már a szegedi egyetemen „gyűrte” e nyelvet, elkedvetlenített: Ez a nyelvtanulás már nem olyan, mint nappalin volt, esélyed sincs jól megtanulni a nyelvet, ez azoknak való, akikhez már a bölcsőben is németül beszéltek. Van ilyen csoporttársam, hidd el. Reisz Ádámnak hívják – mondta.
Reisz Ádám német szakos középiskolai tanár, kisebbségi önkormányzati képviselő. A Békés–Csongrád Megyei Német Iskolaegyesület alapítója, 4 évig elnöke. Harminc éven át tanított németet: tíz évig, diploma nélkül „csak” anyanyelvi szintű beszédkészséggel a TIT-nél, művelődési házakban, vállalatoknál, 20 évig pedig „igazi” tanárként. Újabban könyvírásra adta a fejét.
• Úgy volt-e, ahogy Szabó Ila állította rólad: már a bölcsőben is… Milyen indíttatást kaptál valójában?
• Eleken születtem, őseim Gerolshofenból betelepített németek voltak. Természetes volt számunkra, gyermekek számára, hogy két nyelvet használunk. S az is, hogy mindkét szülővel beszélünk németül is. Mégis, apám téli estéken énekelt sváb dalai erősebben vannak meg bennem, mint bármely más emlék. Nemzetiségi iskolába jártam, oda mindenki kétnyelvűként érkezett. Történelmet, matematikát, földrajzot és természetesen német irodalmat és nyelvtant tanultunk németül. Épp ezért a középiskolai felvételi a bajai gimnáziumba nem jelentett gondot, gyakorlatilag – a mai fokozatoknak megfelelően – már akkor középszintű nyelvismerettel rendelkeztem.
• És innen egyenes út vezetett valamely egyetemre német szakra.
• Vezethetett volna. De Németországba, Halléba jelentkeztem, s abban az évben két főt vettek fel, helyhiányra hivatkozva elutasítottak. Így aztán maradtam itthon. Mezőtúron végeztem, gépész üzemmérnök lettem.
• Ez azt jelenti, hogy a főiskolai tanulmányok idején megszakadt a kontinuitás, amely addig a német nyelvben való élést jelentette?
• Valamelyest igen, de szerencsére a németországi rokonokkal folyamatosan leveleztem, és volt úgy is, hogy kijuthattam hozzájuk egy hónapra a nyári szünetben. De valóban, a szervezett keretek között való fejlődés lehetősége megszűnt, családi körben is egyre kevesebbet voltam. Megnősültem, én voltam az első a családban, aki nem sváb lányt vett feleségül. Aztán a lakásteremtés, családalapítás el is terelt a német nyelvvel való foglalkozástól.
• Valaminek mégiscsak kellett lennie, ami visszaterelt.
• 1981-ben Törökzugba költöztünk. Németváros közel volt. Hírét vettem a Danszki Károly vezette német klubnak. Eljártam a foglalkozásokra, mert hiányzott az autentikus nyelvhasználat. A jó programok ott marasztottak, sőt egyre inkább magával ragadott az ott végzett egyéb munka is: a hagyománymentés – tárgyi és nemzeti szokások –, a kirándulások testvér-klubokhoz: Elekre, Hajósra.
• Hogy lett a németül beszélgetni-vágyásból kisebbségi képviselőség?
• Először a Gyulai Német Klub vezetésére kértek fel. Megpróbáltam nagy hangsúlyt fektetni a nyelvi ismeretek felelevenítésére. „Nyelvfrissítő” tanfolyamokat, előadássorozat, diavetítésekkel egybekötött klubfoglalkozásokat szerveztem. Majd ezen tisztségemet átadva, más „fronton” kaptam megbízatást: még a kisebbségi önkormányzatok megalakulása előtt az önkormányzatban az etnikai albizottság munkájában vettem részt. A rendszerváltás előtt küldötte voltam a Békés megyei németeknek a Magyarországi Németek Országos Szövetségében. 1994-től 2009-ig voltam kisebbségi önkormányzati képviselő, 9 évig megyei elnöke voltam a Német Önkormányzatok Szövetségének, ’95-től nyolc éven át pedig országos önkormányzati tagként tevékenykedtem.
• Ezen felelős tisztségek viselése idején mit tartottál szem előtt a munkádban?
• A Magyarországi Németek Országos Szövetségében való ténykedésem idején került elfogadásra, hogy nem csak orosz szakosok, hanem minden diplomás jelentkezhetett nyelvi átképzőre a rendszerváltás után. Ezzel a magam lehetőségét is segítettem, de másokét is. Ugyanebben az időben kerültek Budapestre a testvérvárost kereső bemutatkozások. Ennek a lehetőségét is én vetettem fel Gyulán, Bagyinszki Zoltánnal és Kovácsné Murvai Zsuzsával mi készítettük el azt a városi anyagot, ami alapján Ditzingen Gyulát választotta. Országos önkormányzati tagságom idején kapott a Németvárosi Óvoda több tízmilliós vissza nem térintendő támogatást az átépítéshez, fejlesztéshez. Szintén országos tagságom idején kapta az eleki Strifler József a magyarországi németség legmagasabb kitüntetését, az „Ehrennadel in Gold”-ot.
• A sok munka mellett könyvírásra is telt az idődből. A német nyelv Gyulán (1999), 10 éves a Gyula–Ditzingen testvérvárosi kapcsolat(2001), A németvárosi hagyományok a XX. században (2002), A Gyulai Németváros története a betelepüléstől az Európai Unióba lépésig(2004) önálló könyvek után hogy és honnan jött az öltet, hogy egy gyűjteményes kötetben megjelenteted mindezeket, és még más szerzők műveit is ide véve teszed teljessé a gyulai németség történetét?
• 2009 nyarán – Botond utcai lakosként – a felújítás miatt majdhogynem házi fogságra ítéltettem. Tevékeny ember lévén, kerestem a tennivalót, a hasznos munkát a ház körül, de a házon belül, a számítógép mellett találtam meg: akkor jött a szikra: az általam írt vagy gondozott könyv, ezeket összedolgozom a gyulai németekről szóló nagyon értékes, keresett, hiányolt írásokkal. Így került a tanulmánygyűjteménybe D. Nagy András, dr. Erdmann Gyula, dr. Illyés Józsefné Edda munkája is.
• Milyen utat futott be a kötet a megjelenése óta?
• A példányok nagy része eleve a szponzorokhoz került, illetve az előzetesen arra igényt bejelentők kapták. Alig van néhány példány, amit az Elekiek Világtalálkozójára tartogatok. Szóban, levélben és e-mailben is visszajeleztek sokan, hogy jónak, hasznosnak tartják a könyvet.
• Könyved bevezetőjében azt írod: „Rövidesen nyugdíjasként megpróbálom ezt a könyvet német (vagy 2) nyelven is kiadni.” Így lesz-e?
• Már hozzá is kezdtem a fordításhoz. De már az is megszületett a gondolataimban, hogyan egészítem ki a könyvet. Belekerül például a Gyulai Várfürdő első 42 éve részletesen és a mai helyzete is érintőlegesen. Riportokat készítek Gyulán és Eleken élő német vagy osztrák állampolgárokkal arról, hogy mit jelentett az EU a magyarországi németségnek és a településnek. Az idén augusztusban lesz az Elekiek Világtalálkozója, akkorra mindenképpen meglesz a könyv. Én ezzel szeretnék tisztelegni a szülőhelyemnek, a gyökereimnek és az Erkel-bicentenáriumnak.
• Apropó, gyökerek. Adtál-e hasonló gyökereket a gyerekeidnek? Megtanítottad őket németül?
• Mindketten jól beszélik, de nem lett „apanyelvük” a német. A három unokámmal más terveim vannak! Főállású tatiként sokat vagyunk/leszünk együtt, és németül (is) szólok hozzájuk. Verseket is szeretnék írni nekik. Természetesen német nyelven. Hogy átíveljen a munkám a múltból a jövőbe.
• Köszönöm a beszélgetést.
