
A gyulai Corvin János Múzeum ötödik alkalommal rendezi meg a gyulai vár születésnapját május 15-én, szombaton 10–16 óráig. A több mint hatszáz éves felújított téglavárat 2005. május 21-én adták át ünnepélyes keretek között, azóta szervezik meg ekkortájt minden évben a vár születésnapját.
Idén is hangulatos programokat tekinthetnek meg a várudvarba látogatók. Többek között bemutatót tartanak a korabeli viseletben vívó Maróti Hagyományőrző Egyesület tagjai, a kovácstól el lehet lesni a mesterség korhű csínját-bínját, a kemencében kenyérlángos sül, sőt még hastáncbemutató is gazdagítja a programot. Élő reneszánsz zenét is hallgathatnak a vár látogatói, akik korhű jelmezbe öltözve vehetnek részt különböző kézműves foglalkozásokon – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Árgyelán Adrienn, a vár múzeumpedagógusa.


























