Fotó: Kurta János
Dél-Amerikában őshonos madarat kapott lencsevégre a napokban Gyulán Kurta János.
A fürdővárosi természetbarát a vörösvállú récéről (Callonetta leucophrys) készült fotót is elküldte szerkesztőségünkhöz.
Mint írta, a vörösvállú réce nagyon ritka vendég Gyulán, ilyen madarat eddig nemigen lehetett látni a fürdővárosban.
„Néhány nappal ezelőtt, határjárásom során, fotózás közben láttam meg a számomra teljesen ismeretlen vörösvállú récét, amely Dél-Amerikában honos, nálunk díszmadárként is ritka, ezért valószínűleg egy szökött példányt sikerült lencsevégre kapni” – számolt be a részletekről.
A wikipedia szerint a madár Dél-Brazília, Észak-Argentína, Kelet-Bolívia, Paraguay és Uruguay mocsaras, fás vidékein él. Főleg a víz felszínén vagy annál nem sokkal nagyobb mélységben keresi változatos, növényi részekből, gerinctelenekből és más kis állatokból álló táplálékát. Veszély esetén teljesen le is merülhet, de ritkán úszik egy méternél mélyebbre. Erős karmai lehetővé teszik számára, hogy a fákon közlekedjen, amire elsősorban fészkelési időben van szüksége.