Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Rekordszámban, 143 tétellel neveztek az Év Pálinkás Bonbonja 2025 versenyre, melyet a Gyulai Pálinkafesztivál keretében, a Magyar Cukrász Ipartestület védnökségével hirdettek meg. A beérkezett minták érzékszervi bírálatát május 8-án tartották az Almásy-kastély Stefánia-szárnyában.
Fabulya Attila, a verseny ötletgazdája, igazgatója a bírálat előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett: Magyarország első pálinkásbonbon-versenyét három évvel ezelőtt rendezték meg először azzal a céllal, hogy előmozdítsák az együttműködést a minőségi gyümölcspálinkát gyártó cégek és a csokoládékészítők között, így a két szakma ötvözhet egy hungarikumot és egy afrodiziákumot.
Kiemelte: az idei megmérettetésre érkezett minták száma a tavalyi 133-at is felülmúlja.
Elmondta: idén négy kategóriában lehetett nevezni Magyarországról és a határon túlról. A legtöbb mintát krémtöltelékes bonbonból küldték be, az 51 tételbe többek között meggy-, alma-, birs- és málnapálinka került.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az idei Gyulai Pálinkafesztivál középpontjába állított gyümölcspárlattal, cseresznyepálinkával is „meglepően nagyszámú” versenytétel, 27 bonbon készült; oktatási intézményekben, cukrásztanulók által készített pálinkás bonbonokból pedig 31 minta érkezett.
Idén egy új kategóriát is bevezettek a szervezők, mivel egyre több hazai pálinkaház bővíti a kínálatát olyan termékekkel, amelyek hivatalosan nem nevezhetők pálinkának, többek között likőrökkel, ginnel, trópusi, illetve egzotikus gyümölcsökkel készült párlatokkal. Ezek felhasználásával 35 tétel készült – ismertette a versenyigazgató.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Veszely Attila mestercukrász, csokoládémester, a zsűri elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a bírálatnál a legfontosabb szempont, hogy érződjön a bonbonban a pálinka, aminek összhangban kell lennie a csokoládéval.
A mintákat cukrászmesterekből, csokoládémesterekből, édesipari és pálinkás szakemberekből álló zsűri értékeli a nemzetközi versenyeken is alkalmazott szempontok alapján, ötvenpontos rendszerben és szövegesen. Pontozzák a megjelenést, a szerkezeti felépítést, a komplexitást, a kreativitást és az összbenyomást is.
A benevezett termékek arany, ezüst és bronz minősítést kapnak, emellett megválasztják a legjobb krémtöltelékkel készült kézműves bonbont, a legjobb cseresznyepálinkás bonbont, a legjobb párlattal készült kézműves bonbont és a legjobb oktatási intézményben készült kézműves pálinkás bonbont, valamint kisosztják az év pálinkás bonbonjának járó fődíjat.
Az eredményeket a XXV. Gyulai Pálinkafesztiválon hirdetik ki június 7-én.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba