Seregi Zoltán, a teátrum igazgatója az olvasópróbán elmondta, a darab a világ drámairodalmának egyik leghíresebb és legjobb műve, „nagyon fontos, hogy mi is bemutassuk”. Megjegyezte, nemrég olvasta, hogy az angol miniszterelnök száműzte a Downing Street 10-beli irodája faláról Shakespeare portréját, mondván az ő korában Anglia kegyetlenül gyarmatosított. „Mi megbecsüljük és nem tagadjuk meg, sőt igyekszünk az ő szellemiségét és műveit életben tartani, ezért kitesszük a színház falára Shakespeare képét” – jegyezte meg.
A Hamlet valamikor 1599 és 1602 között született, több szövegváltozat ismert. Viharos életű színdarab, maga a szerző is többször átdolgozta, a második változata körülbelül öt-hat óra játékidőt vesz igénybe. „Mindenki, aki a darabhoz nyúl, szűkíti, rövidíti, így mi is” – folytatta a rendező.
A mostani előadáshoz Arany János fordítását vették alapul, de a szöveget és a dalszövegeket – amelyek versek is egyben – elsősorban Zalán Tibor költő és dramaturg írta a rendező közreműködésével. A zenét a Kormorán együttes billentyűse, Szűts István szerezte. Az előadás a rendezői elképzelés szerint egy családi dráma lesz, amelyben Horatio szerepe felértékelődik, aki Hamlet mentoraként, apapótló barátjaként tisztában van Hamlet tétovaságával, tehetetlenségével, erkölcsi megfontolásaival, amelyek akadályozzák abban, hogy végrehajtsa a szellemtől kapott feladatot. Hosszas gondolkodás után arra jutott, hogy a szellem a színész legyen, aki az egérfogó jelenetben is játssza a királyt – tette hozzá.
Az előadás másik fontos pillére, Claudius és Gertrud őrült, érett szerelme, akik csak egymással foglalkoznak. Claudius nem nagyon törődik a királysággal, azt rábízza Poloniusra. Ahogy aztán Hamlet és Horatio kezd veszélyessé válni, úgy kezd Claudius is jobban odafigyelni a történésekre, Gertrudnak pedig a lelkiismerete lassan kikezdi a szerelmét. Ebben az előadásban Horatio válik kulcsfigurává. Emellett felerősödik még egy sajátos vonal a történetben: a sírásóké, akik egyrészt a "nép hangját", másrészt a humort próbálják „megtestesíteni”, hogy ellensúllyá válhasson a sok vér és gyilkosság mellett – fejtette ki Seregi Zoltán. A díszletet Igaz-Juhász Katalin tervezte. Vesztergombi Anikó jelmezei korhűek.
Hamlet szerepében a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tavaly végzett, most Békéscsabán bemutatkozó Juhász Bence látható; a főbb szerepeket Beszterczey Attila, Lénárt László, Kovács Edit, Tege Antal, Katkó Ferenc és Csurulya Csongor alakítja.