Gyulai Hírlap - System error

Dézsi János könyvtárigazgató Hartay Csaba szarvasi prózaíró legújabb kötetéről és életéről beszélgetett a magyar széppróza napja alkalmából február 16-án a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Simonyi-olvasótermében.

Hartay Csaba 2017-ben járt utoljára szépirodalmi rendezvényen városunkban, amikor a könyvtárudvar – akkor még – vadromantikus kerti környezetében faggatták. Többször írtam róla, HáCsé-nek (helyi vagány csávó), szarvasi bukolosznak, marhajónak, agrárcowboynak neveztem korábban. Őszintének, igaznak, hitelesnek tartottam, akinek a vénájában egyformán ott csörgedezik a líra- és a prózaforma is. Versírónak ismertem meg. Noha máig ír verseket, azonban jelen kötete ismét egy prózaszöveg: Még nem is játszottunk. A kötetről a Bárkában Vass Edit már részletesen hírt adott, elemzésébe tehát nem bocsátkozom. Az jelen beszélgetésből is kiderült, hogy a kötet az általában hajnalban született, élvezettel rótt sorok dagerrotípiája, egyfajta autobiografikus kalandsor, a fiókból előkeveredett fekete-fehér képek asszociációs halmaza.

Egy-egy fénykép mögöttes világa számos felvillanó emléket rejt, ezek vígan úsztak be a szépirodalom Hartay-hálójába, végül az 1980-as évek nosztalgiaszákjában akadtak fenn. Kis hazánkban már többen – több művészeti ágban – jelezték, hogy ennek az érának létezett egy utánozhatatlanul és megismételhetetlenül paradox bája: pl. Krasznahorkai László (Sátántangó), Kiss Ottó (A másik ország), Kiss László (Árnyas utcai szép napok), Ambrus Lajos (Eldorádó), csak hogy a gyulai kötődésűeket említsem.

Ebben az alámerülésben Hartay maga is nagy (orv)horgászként látogatta az egykori Nyúlzug legendás holtágait, de mára a nádbotok, a kedv, a motiváció, a régi etetőhelyek mind elvesztek. Álmában azonban még mindig horgászik, ott nem érheti el a halfogás kortárs, kapitalista szabályrendszere, a mindent lemérni, beírni, elszámolni kíméletlenül hideg iróniája. A többi rendszerben is vastagon van hiba: Hartay keserédes visszatekintéssel állapította meg, hogy az új évezredben felnőtt generációnak a kibervilágban már nem lesznek olyan valóságos tereik, amelyek még nekik voltak. Nem lesznek lakótelepi csínyek, kollégiumi balhék, flitteres ruhában végigtombolt diszkókalandok, dohány- és bakelithuszárok, palettalopó, alternatív művésztelepesek, húsvér barátok, akikkel naponta találkoztak, bandáztak, vegyültek, alkottak.

Megváltoztak a zenehallgatási, öltözködési, tanulási szokások, az együttlétek az online platformokra terelődtek. Ugyanakkor a kapcsolatteremtés idejének gyorsulása iszonyatos mértékben váltotta ki az információéhség ingerét. A jelenkor legnagyobb tragédiája: a totális türelemvesztés – mindennel és mindenkivel szemben. A felgyorsult kommunikációs infósztrádán vagy tartod a ritmust, vagy elveszel a panelrengetegben.

Hartay igyekszik naprakész maradni, életében egyaránt jelen vannak a szarvasi lakó- és marhatelepi fiúk könyvszagú nosztalgiája mellett a Viharsarki Kattintós Facebook-oldal népszerű posztjai is. Energikusnak, frissnek érzi magát, jó mederben az élete, átlátja és okosan kezeli a piacgazdaság elnyomó erejét, otthon van a marketingben, kötetei minden alkalommal meglepnek a külcsínnel, főleg a Nem boci!, a Köszönöm a befogadást! és a Rajongók voltunk esetében. 

Egy 70-es években szocializálódott szépirodalmi szerző mégis joggal teheti fel a kérdést: ki viszi át a művészetet a túlsó partra? A hiba nem a mi értelmiségi készülékeinkben van, a kurzor mögött mégis zölden villog az első számítógép legendás felirata: system error!