Szamossy Elek (Déva, 1826. június 28.–Budapest, 1888. április 21.) festőművész, litográfus
Illusztráció: Gyulai Hírlap
A minél hitelesebb és korhűbb képhez a mester önéletírását hívtam segítségül, amelyet az egyik legjobb barátjának, id. Ormós Zsigmondnak küldött publikálás végett. A Temes vármegyei főispánnak, műgyűjtőnek, múzeumalapítónak több levelet is postázott, ezekben nem egyszer említést tett Munkácsy Mihályról. Sőt még egy Munkácsy-rajzot is eljuttatott a cimborának, akit arról is tudósított, hogy megfestette Deák Ferenc portréját a gyulai megyeháza részére.
Szamossy Elek személyes hangvételű leveleiből azokat válogattam össze, amelyek egybecsengenek a tárlat tematikájával. Fontos kiemelni, hogy a Gyulai Hírlapban olvashatók elsőként! Köszönöm a Magyar Nemzeti Levéltárnak a kutatási lehetőséget, Önöknek pedig felemelő élményt kívánok!
„1826ik évben, június 28-án születtem Déván, Hunyadvármegyében. Már gyermekéveimben csendes természetemnél fogva faragás, építés és rajzolásban találván szórakozásomat, kis ezermesternek neveztek. A gymnásiumi tanfolyamot Gyulafejérvárott kitűnő sikerrel végezvén a bölcsészeti osztályokat az ottani papnöveldében hallgattam. Ezután Kovács Miklós erdélyi püspök a Theologia hallgatására a bécsi Pázmáneumba küldött.
Azonban a székváros műgyűjteményeinek, különösen a remek festményeknek látása felébresztették a képzőművészetek iránti hajlamomat, mely folyvást fokozódván, kizárólag a festészettel foglalkozás végett a papneveldéből kiléptem. Az ismeretes kimenetelű szabadságharc után, melyben tevékeny részt vettem mint honvédhuszár, noha a művészetben minden alapos ismeretet nélkülöző dilettans voltam, az ecset lett egyedüli barátom és anyagi támaszom.
Az 1850ik évkezdetén a besorozás elől Aradra menekültem, hol első kísérleteimmel mint arczképfestész léptem fel. Itt szerzett szerény összeggel Bécsben, az akkor jó hírben állott Rahl Károly (szerző megj.: Carl Rahl osztrák festőművész) tanár magániskolájába léptem, innen egy év után ismét Aradra mentem, hol arczképezéssel töltvén huzamosabb időt.
Egy oltárkép festésével megbizatva az 1855ik év végén Velencébe utaztam. Itt a régi mesterek tanulmányozásának élve, az 1857ik évi június 19én a véletlen összehozott a Márk téren lévő Degli Spettri kávéház előtt Méltóságoddal, kinek rokonszenvét – mint a következés megmutatta – annyira megnyertem, hogy személyem iránti érdeklődését azóta minden alkalommal tapasztalni szerencsés voltam [szerző megj.: Ormós Zsigmond az 1849-es megtorlások elől menekült Olaszországba, majd visszatért oda műtörténeti tanulmányútra].
Velencéből négy évi ott tartózkodásom után visszatérve előbb Bécsben, később a [kiolvashatatlan] és Wenkcheim családok történelmi arczképeinek festésével foglalkozva a b.[békés]gyulai várkastélyban töltöttem tíz hónapot. Itt ismertem fel az asztalostanoncz Lieb Miskában azon ritka művészi tehetséget, mely megnyerő magaviselettel párosulva annyira megnyerte rokonszenvemet, hogy az árva fiút magam mellé vettem, s nevelő nagybátyja ellenzése daczára rábeszéltem, hogy festőművészi pályára lépjen.
A gyors fejlődés az ellenkező nézetű nagybátyát engedékenységre bízván, Miskát gondjaimra bízta, s munkám végeztével Gyuláról távozva őt már mint kedvelt, reményteljes tanítványomat vittem Váradra, innen Zelinsky gróf [szerző megj.: Zselénszky László gróf, Zselénszky Róbert közgazdasági szakíró, főrendiházi tag édesapja] megbízása folytán Újaradra, később Buziásra, hol Méltóságod vendégszerető házában töltöttem egy hónapot Miskával, ki az oláh népből több sikerült alakot s néhány arczképet rajzolt [szerző megj.: erről az időszakról id. Ormós Zsigmond készített feljegyzéseket].
Buziásról Beodrára [szerző megj.: a Karácsonyi grófokhoz], a vidéki Mecénások egyikétől a másikához, mindenütt hónapokat töltve családi arczképek festésével. Ezen idő alatt Miska vezetésem mellett folyvást természet után rajzolt apróbb jeleneteket a népéletből, s rajzait csekély összegekért ugyan, de mindig értékesítve zsebpénzre is szert tett. Így folyt ez két évig, midőn én Karácsonyi Guido gróf által hosszabb időt igénylő munkák elkészítésével bizatván meg. Miskát nagybátyjához küldöttem [szerző megj.: Békéscsabára] azon utasítással, hogy folyton természet utáni rajzolással foglalkozva várja be az időt, midőn megbizatásom teljesítése után együtt Párisba fogunk utazni.
Ez azonban másképp történt. Én előbb Beodrán, később Budán a nevezett gróf számára dolgozva három évet töltöttem, miközben Miska nagybátyjával Budapestre utazott, itt Than [Mór], Lócz [Károly] és Ligethy [Ligeti Antal] művészeket ajánlásom nyomán felkeresve, rajzainak bemutatása után, azok részéről kedvező fogadtatásban részesült, s az akkori Műegyletben kiállított első genreképét, A vitéz tettekről beszélő honvédet kisorsolás végett megvételre ajánlották.
Én pedig, miután Budapesten több évet arczképfestéssel s a honvédelmi Minisztériumnál hivataloskodással eltöltöttem, mint állami főreáliskolai rajztanár Nagyváradra tettem át lakásomat, hol révbejutottam a sok hánykodás után. De ki tudja, mintha még lenne egy nuanceja azon tarka életpályának, melyet nekem megfestenem kell. Az egyházi szószék a csata, a bureau az iskolai kathedra – ezekre a műélvezet keresése közben bukkantam, s a keresett esemény máig is ábrándkép maradt. De vajon az marad-e örökre?
Jelenleg tanítom az ifjú nemzedéket, a művészet ábécéjére buzdítva őt hírneves művésszé vált egykori tanítványom példájával, s a fennkölt szellemi főpap s kiváló hazafi, Lipovniczky István megyéspüspök [szerző megj.: nagyváradi katolikus püspök 1868-tól haláláig] megbízásából egyházi jeles férfiak arczképét festve a helybeli díszes püspöki lak számára.”
Írta mindezt Szamossy Elek „Nagyváradon, 1885ik évi januarius 28án”. Néhány évvel korábban a következőket jegyezte le Miskáról, aki szerinte igencsak nagy úr lett, miután elválltak útjaik:
„Ezután áttérek annak leírására, hogy budapesti utam, melyet Munkácsy művészetének megszemlélése végett tettem, minő élményeket nyújtott: a nem csak nagy művésszé, de nagy úrrá is lett Miskához nehéz volt bejárhatásom, mert az ajtónálló másodszori ottlétemkor is azt mondta, hogy már felkelt ugyan, de öltözik /: fél 12 :/.
Névjegyem megpillantása után sugárzó arczczal rohant elömbe Munkácsyné, kimondhatatlan örömét nyilvánítva megérkezésem felett, mit a mellékteremből elősiető Miska is osztott. Az örvendetes viszontlátás megható jelenete fejlődött ki, melynek nyomban tanúja lett Haynald bíbornok is (szerző megj.: Haynald Lajos kalocsai bíboros érsek, erdélyi katolikus püspök, botanikus). Mindjárt utánam érkezvén a terembe, a bíbornok megáldott.
E közben Teleky grófnő leányával (szerző megj.: Teleki Bella festőművész), ki Munkácsynak tanítványa volt, s nagy dáma, a minden rangú üdvözlő látogatókkal […] érkezett. Ezen első látogatásoknak végével elmentünk együtt a Műcsarnokba. Személyesen akarván nekem a képet megmutatni, melynek láttára meg valék lepve: a plastica felülmúlhatatlan, a színezés gyenge ugyan, de harmonicus, a rajz helyenként hibás, de ezen fogyatkozások mit se vonnak le a situatiok keresetlensége s a hatalmas kifejezések bensőségességével alkotott műremek becséből.
A lelkesedés, mely mind a Műcsarnokban, mind a szabadban, a járókelő közönségnél Munkácsy iránt nyilatkozik, leírni lehetetlen. Szerencsésnek véli magát, ki vele beszélhet, s irigylésre méltónak. Ennyire vitte Miska.
[…] Magamat Méltóságod további tapasztalt jó indulatába ajánlva maradok
- Várad, 1882. Marc. 14.”
[Közzétette és feldolgozta: Gurzó K. Enikő]
