A fiataloké lesz a főszerep
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Augusztus elején állnak munkába a Gyulasport NKft. korosztályos kosárlabdázói, hogy a felnőttcsapattal kiegészülve felkészüljenek a 2023/2024-es bajnoki szezonra.
Hajdu Zoltán, a Gyulai Color KE vezetőedzője elmondta, a csapatok augusztus első hetében fognak először labdát a kezükbe, majd a hagyományos nyári edzőtáborban készülnek tovább az évadra.
Az U11-es, U12-es, U14-es és U16-os együttesek továbbra is a regionális bajnokságokban fognak hétről hétre pályára lépni, a felnőttcsapat azonban az NB II.-es bajnokság helyett az újjáéledő megyei pontvadászatba fog nevezni.
– A felnőttegyüttesünk kerete változatlan maradt, az országos bajnokságban edződő játékosok az U18-as keretből érkező fiatalokkal kiegészülve lépnek majd pályára a megyei bajnokságban. A jelenlegi játékosállománynak pont ideális ez a bajnokság, természetesen minden mérkőzésen a legjobbat próbáljuk kihozni a csapatból – fejtette ki a vezetőedző.