Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nagyot küzdött hazai pályán a gyulai kosárlabdacsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. március 28. 10:00
Nagyot küzdött hazai pályán a gyulai kosárlabdacsapat
Gyulai Color KE–Békési SZSK U23 60-108 (17-16, 12-31, 14-27, 17-34) 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az NB II.-es kosárlabda-bajnokságban szereplő Gyulai Color KE a Békési SZSK U23 együttesét látta vendégül március 25-én. A hazai gárda nagy csatában maradt alul Békés vármegyei riválisával szemben. 

Gyulai Color KE: Berecz 17/6, Sipaki 17/3 Marschal 5, Szűcs 5, Lökös 4, Cseman 4, Hajdu 4, Osgyáni 4 és Kőfaragó. Edző: Hajdu Zoltán.

A gyulai együttes a mezőny végéről várta a tabella alsó harmadából érkező riválisát. A két csapat kiválóan ismeri egymást, így ezúttal is komoly csata volt várható a palánkok alatt. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A két rivális már az első percekben begyújtotta a rakétákat. Az első negyed szoros eredményt hozott, ám a folytatásban a békési együttes tartani tudta a távolságot riválisával szemben. A hazai gárda üldözte ugyan ellenfelét, ám a békésiek megtartották a győzelemért járó pontokat. 

– A vereség ellenére büszke vagyok a csapatomra, küzdésből, kitartásból és emberségből jelesre vizsgáztunk. Most ennyi van bennünk, reméljük a következő meccsen Debrecenben is hasonló mentalitással fogunk játszani – értékelt Hajdu Zoltán

A Gyulai Color KE a következő fordulóban a DEAC II. Együttesének otthonában lép pályára.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)