képünk az előző fordulóban készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Megye I.-es labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a Clean-Way Gyulai Termál FC csapata a Medgyesbodzás SE otthonában lépett pályára március 11-én. A vendégcsapatnak a pálya talaja mellett, saját játékával is meg kellett küzdenie.
Clean Way-Gyulai Termál: Csonka, Nagy S., Nyéki (Vágási), Kukla, Repisky, Nagy G., Radics, Lőrincz, Kovács (Kiss), Varga (Zsilák), Zahorán. Csere: Jakab és Nagy E. Vezetőedző: Sajben Gábor.
A gyulai gárda az előző fordulóban az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, így a tabella negyedik helyéről várhatta a soros találkozót. A medgyesbodzási együttes vereséggel a háta mögött a várta riválisát, akiket az őszi szezonban 6-0-ra győztek le hazai pályán.
A két ellenfélnek a pálya talajával is meg kellett küzdeni, ám a vendégcsapat így is irányítani tudta a mérkőzést. A gyulai gárda folyamatos nyomás alatt tartotta ellenfele kapuját, ám a 10. percben mégis a hazai csapat szerzett gólt.
– A megbeszéltek szerint kezdtük a mérkőzést, de a hazai csapat egy ártalmatlan bedobásból, a védőink nagy hibája után, átírta a forgatókönyvet. A vezető gól után ellenfelünk elvétve sem jött át a térfelünkre, ám a hamar megszerzett labdákból támadásainkat körülményesen és lassan építettük fel. Így is akadtak helyzeteink, rögzített szituációink, amelyeket illett volna kihasználni, ám vagy nem tudtuk érvényesíteni helyzeteinket vagy a kapufa akadályozott meg minket a gólszerzésben – ismertette Sajben Gábor vezetőedző.
A második játékrészben fokozta a nyomást ellenfelén a gyulai együttes, szabályosan a kapujához szögezte a hazai csapatot. A fürdővárosi gárdának a gólszerzésre is volt lehetősége, ám csupán egy kihagyott büntetőt és egy meg nem adott találatot írhattak fel a statisztikába.
– A második félidőben feljebb próbáltunk meg labdát szerezni és a kapujához szegeztük ellenfelünket, de ott semmi sem sikerült. A kihagyott büntető vagy a meg nem adott szabályos gól fordulópont lehetett volna az utolsó 20 percre, de ezzel sem tudtunk élni. A hazai együttes egyetlen támadásánál nem jól rendeződtünk, a bodzási csapat pedig egy véleményes lesgólt szerzett – mondta el Sajben Gábor.
A gyulai gárda a gól után is rohamozta a hazai együttes kapuját, ám ezen a napon egyetlen támadásból sem lett gól.
– Mondhatnám, hogy sajnos van ilyen meccs, amikor semmi sem sikerül, de ehhez hasonlókat már a saját bőrünkön tapasztaltunk ősszel. Egy ilyen mérkőzést is be kell tudnunk húzni, ehelyett azonban újra csak szégyenkezhetünk. Nem volt igazi vezéregyéniség a csapatban, aki nagyobb extrával tudott volna segíteni a csapaton – értékelt Sajben Gábor.
A Clean-Way Gyulai Termál FC csapata veresége ellenére maradt a tabella a negyedik helyén, a következő fordulóban pedig a Nagyszénás SE ellen javíthat mérlegén.