Sajben Gábor a mérkőzés előtt elmondta, a gyulai csapat nem készül külön a mérkőzésre, hiszen a két gárda kiválóan ismeri egymást. Az orosházi együttes a találkozó abszolút esélyese a hétvégi mérkőzésen, de a hazai alakulat nem szeretne feltartott kézzel játszani.
– Mivel nekünk a kötelezőnek mondható győzelmek is gondot okoz mostanság, igyekszünk csak saját magunkkal foglalkozni. Sajnos nem tudjuk hétről hétre ugyanazt a jó teljesítményt hozni, mint a Végegyháza ellen. Meglátjuk, hogy a játékosaim melyik arcukat mutatják szombaton, és ez mire lesz elég. Sárga lapok miatt a rutinos és idén megbizthatóan teljesítő Nyékire nem számíthatok, ahogy Bondárra sem, aki továbbra is sérüléssel bajlódik. Őket újabb fiatalokkal pótoljuk. Bízom benne, hogy bátran fognak játszani, akkor már elégedett leszek velük – mondta el előzetesen.
A Clean-Way Gyulai Termál FC csapata 17 órakor kezdi meg találkozóját éllovas riválisával.