Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Támogatást kapott a 45 éves hagyományőrző román táncegyüttes

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2023. január 25. 15:00
Támogatást kapott a 45 éves hagyományőrző román táncegyüttes
30 éve írtuk

1993. január 22.

    A gyulai Nicolae Bălcescu Gimnázium hagyományőrző táncegyüttese immár negyvenöt éves múltra tekint vissza. Ez az együttes a közelmúltban a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal által meghirdetett pályázaton százezer forint támogatást nyert. Lapunk ez alkalomból beszélgetett Ruzsa János tanár úrral, az együttes vezetőjével.

    – Milyen funkciót tölt be a gimnázium hagyományőrző táncegyüttese?

    – Az együttes, kisebb kihagyásoktól eltekintve, negyvenöt esztendeje működik, én tizenkét éve vezetem, azóta munkánk folyamatos. Feladatunk a hagyományőrzés terjesztése, ezt a népi kultúrát felszínen szeretnénk tartani, hogy minél többen megismerhessék.

    – Kik alkotják az együttes tagjait?

    – Együttesünk a román gimnázium négy évfolyamának diákjaiból tevődik össze. Én általános iskolai tanár vagyok, és már az általános iskolában is rendszeresen foglalkozom a gyerekek képzésével; ebből eredően a mostani együttes gerincét a tavalyi nyolcadikos diákjaim alkotják. (…)

    Még több régi cikk olvasható a Gyulai Hírlap online archívumában. E-előfizetés 3500 Ft/év. 

    Összes cikk - lent (max 996px)
    A rovat friss cikkei
    A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
    Cikkek keresése az online archívumban
    Bannerfelhő (max 165px)