Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulaexpo ’95

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2025. augusztus 06. 14:26
Gyulaexpo ’95
30 éve írtuk

1995. augusztus 4.

Gyulaexpo néven először 1991-ben és a következő évben rendeztek kiállítást és vásárt városunkban, a Népkertben. 1993-ban és 1994-ben már Várexpónak hívták a rendezvényt, mely – úgymond – szakosodott, vadászati és halászati elnevezéssel szerepelt a nyári gyulai programok között, de mint a legelső, ez utóbbi kettő – melyeket a vár környékén rendeztek meg – is augusztus 20-hoz kötődött.

Az idén visszatérnek az eredeti elnevezéshez, vagyis most, augusztus 18. és 20. között ismét Gyulaexpo lesz, most a sportcsarnokba és környékére várják az érdeklődőket.

Az idei rendezvény főszervezője, Petri Ákos szerint nemcsak azért rendezik meg itt a kiállítást és vásárt, mert a polgármesteri hivatal ezt a helyszínt ajánlotta, hanem egyéb okok miatt is ez a megfelelőbb terület, hiszen a vár környékén ebben az időszakban nehezebb a parkolás, körülményesebb a kiállítók elhelyezése, a látogatók fogadása.

Az előző évekbeli koncepció teljes mértékben most nem érvényesül, vagyis nem csupán halászati és vadászati cégek szerepelnek majd az eseményen.

Sokkal nyitottabb lesz a rendezvény, a látogatók a műszaki cikkeken, az agrártermékeken át a szórakoztatóipar ajánlataival ismerkedhetnek meg a három nap alatt, mely során népművészeti kirakodóvásár is lesz. Bizonyára szintén nagy érdeklődésre számíthatnak a különböző autókat bemutató cégek, vállalkozók, hiszen – hogy csak néhány típust említsünk – lesz itt legújabb Ford, Nissan, Crysler, Citroen, Skoda, Suzuki, Lada.

A vásáron mintegy 70 cég, vállalkozó mutatja be termékeit az előrejelzések szerint. Újdonság, hogy a Békés Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a Békés megyei telephelyű vállalkozásoknak 20 százalékos kiállítói támogatást ad. A kiállítás és vásár berendezését gyulai vállalkozók végzik, s ugyancsak helybéliek látják majd el az őrzését. (...)

Még több régi cikk olvasható a Gyulai Hírlap online archívumában. E-előfizetés 3500 Ft/év. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)