Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Szállásadóknak rendezett fórumot a polgármesteri hivatal, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft. november 11-én a városháza dísztermében. A téma a magán- és egyéb szálláshelyek minősítése volt.
Komoróczki Aliztól, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a szállásadóknak 2023. január 1-ig kell regisztrálniuk az országos szálláshelyminősítő rendszerbe, amely a folyamat első állomása.
Hozzátette, hogy felkereste őket a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft., akik egy országos roadshow keretében a fürdővárosban is előadást tartanak a szállásadóknak a minősítés teljes folyamatáról: a regisztrációról, a 109 pontból álló kritériumrendszerről, valamint a helyszíni minősítésre való felkészítésről.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A rendezvényt Csige Gábor jegyző nyitotta meg. Mint mondta, a magán- és egyéb szálláshelyek tekintetében is csillagokat fognak kiosztani, ehhez szükséges a szállásadóknak regisztrálni, illetve egy önértékelést készíteni. Később a minőségtanúsító testület tagjai egy helyszíni bejárás keretében ellenőrzik, hogy a feltételek valóban adottak-e a szálláshelyen.
A témáról Henyecz Krisztina vezető turisztikai szakértő és Horváth István szenior auditor tartottak előadást a témáról.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba