Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ötvenhat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2022. október 29. 13:11
Ötvenhat
30 éve írtuk

1992. október 30.

A városháza dísztermében az október 23-i ünnepi ülést pénteken este dr. Pocsay Gábor polgármester nyitotta meg. Felszólalását 1956 magyar októberének a világtörténelemben elfoglalt jelentőségével kezdte, valamint a nemzeti érzés egységét emelte ki; s rámutatott arra is, hogy 1988–89 fordulója nem jöhetett volna létre 1956 nélkül. A polgármester úr beszédét így folytatta: „Manapság sokan furcsán értelmezik ötvenhatot; talán nem érzik át teljesen a máig is aktuális jelentőséget. Ezért meg kell tenni mindent, hogy a fiatalság megtudja pontosan, mi volt ötvenhatban… Ötvenhatos barátainkhoz szólva azt kívánom nekik: tartson ki az egészségük, mert várniuk kell még egy kicsit, mert egy együttes nagy munkálkodásra van szükség. Szabad, virágzó és demokratikus országot kell felépítenünk, olyat, amilyenért ők ötvenhatban harcoltak, és amilyet ők akkor elképzeltek.” (…)

Még több régi cikk olvasható a Gyulai Hírlap online archívumában. E-előfizetés 3500 Ft/év. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)