Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 10 évvel ezelőtt mutatták be a városban a Tüskevár című filmet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2022. október 29. 12:00
Időutazás Gyulán – 10 évvel ezelőtt mutatták be a városban a Tüskevár című filmet
Évforduló

10 évvel ezelőtt, 2012. október 4-én Gyulán mutatták be először a Tüskevár című mozifilmet az országos premier részeként. A Balogh György által rendezett film szeptember 20-án került első ízben a mozikba, országszerte azonban ezen a napon kezdték el vetíteni – a mozik digitális átállásának köszönhetően – egyszerre ötven helyszínen. A Gyulai Várszínház Kamaratermében több mint 600 iskolás nézte meg a Fekete István ifjúsági regényéből készült alkotást. Az esti, telt házas vetítés után a Gyulai Várszínház igazgatója, Gedeon József beszélgetett a film rendezőjével és a Tüskevár Matula bácsiját alakító Kovács Lajossal.

balogh györgy rendező, kovács lajos színész és gedeon józsef, a gyulai várszínház egykori igazgatója

Fotó: Gyulai Hírlap

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)