Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Beke Szilvia, a kar dékánhelyettese elmondta: a nap folyamán a felszívódási zavarokról és az ehhez kapcsolódó analitikai lehetőségekről hallgatnak meg előadásokat, valamint az elhízás témaköréről tárgyalnak a szakemberek.
– Az esemény második napján az élelmiszer-fogyasztási szokásainkat fogjuk közelebbről megismerni, valamint azt, hogy a test és a lélek milyen kapcsolatban állhat táplálkozásunkkal.
A konferencia megnyitóján Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: a házigazdák számára megtiszteltetés, hogy a kar adhat otthont ennek a rendezvénynek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– Számomra a táplálkozástudomány fontos ága a szakmánknak – mondta, majd az energiatermelés biológiai folyamatát ismertette. Hozzátette: a táplálkozástudomány mai kihívása a szocializációs étkezési szokások mennyiségi kiegyensúlyozatlansága.
– Többnyire három vagy négy étkezi periódusban vesszük föl azt az energiamennyiséget, amely utána a nap 24 órájában működtet minket. Ezek a koncentrált étkezések pozitív élményekkel járhatnak, ugyanakkor elvezetnek olyan táplálkozási zavarokhoz, mint a túlzásba vitt evés vagy a veszélyesre csökkentett táplálékbevitel.
A folytatásban Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház igazgatója köszöntötte a megjelenteket, és ismertette az esemény programjait.
A kétnapos konferencián számos tudományos előadás hangzott el.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba