Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jövő ősztől levelező jogászképzés indul Békéscsabán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2025. október 15. 14:31
Jövő ősztől levelező jogászképzés indul Békéscsabán
Háromoldalú együttműködés született

Fotó: Békés Vármegyei Kormányhivatal

A Békés Vármegyei Kormányhivatal, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Gál Ferenc Egyetem kedden megkötött, háromoldalú együttműködése révén 2026 őszétől levelező, 2027-től pedig nappali tagozatos jogászképzés indul Békéscsabán – közölték a kormányhivatal honlapján.

Takács Árpád főispán a megállapodás ünnepélyes aláírása előtt elmondta: a képzés a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai campusán folyik majd; az oktatást és a vizsgáztatást az SZTE szervezi, és az oklevelet is ők állítják ki. Hozzátette: szeretnék, ha a képzésbe Békés vármegyei közigazgatási és polgári jogi, valamint büntető ügyszakos jogászok is bekapcsolódhatnának.

Jelezte: a következő nagy feladat, hogy a felvételi tájékoztatóban is megjelenjen a lehetőség, és normál felvételi eljárásban lehessen jelentkezni a békéscsabai jogászképzésre.

Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja kifejtette: Trianon után Békés és Csongrád-Csanád vármegye az ország perifériájára szorult, elvesztette korábbi központi helyzetét, szerepét. Aláhúzta: az utóbbi időszakban határozott kormányzati szándék mutatkozik a térség felzárkóztatására, amit kötelességük elősegíteni.

Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese leszögezte: a régió fejlődéséhez nagy szükség van jogászokra. Jelezte: az ide települő cégek munkahelyteremtő beruházásainak munkaerőigényeit, szükségleteit feltérképezve további szakokat, képzéseket indítanának.

Törőcsikné Görög Márta, az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja kiemelte: Békés vármegye a szegedi jogi kar harmadik legnagyobb beiskolázási grádiuszába esik. Arról is szólt, hogy az elmúlt években volt olyan posztgraduális képzésünk, amelyet a felmerült igényeknek megfelelően Békés vármegyében szerveztek.

Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora hangsúlyozta: a Gál Ferenc Egyetem „missziója”, hogy szorosan együttműködjön a Szeged-Csanádi Egyházmegye területén működő szakképzési és felnőttoktatási intézményekkel.

A megállapodást Takács Árpád, Fendler Judit, Gellén Klára és Dux László írta alá – olvasható a kormányhivatal honlapján.

Fotó: Békés Vármegyei Kormányhivatal

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)