Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megvannak az idei év legjobb pálinkái

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2022. szeptember 17. 10:00
Megvannak az idei év legjobb pálinkái
Kihirdették a Brillante 2022 – Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny legjobbjait

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Megtartották a 23. Gyulai Pálinkafesztivál keretében meghirdetett Brillante 2022 – Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny eredményhirdetését pénteken. A versenyre idén három kategóriában lehetett nevezni, bérfőzetők és magánfőzők párlatait, illetve több év szünet után a kereskedelmi főzdék pálinkáit is várták.

Ahogy a főszervező Varga-Bora Tímeától megtudtuk: idén összesen 990 minta érkezett, amely túlszárnyalta a tavalyi 911 mintát.

– Nevezőink többsége évek óta visszatérő versenyző, akinek fontos a korrekt, őszinte szakmai vélemény a termékeikről. Minden évben vannak újoncok is, akik még csak most kezdték útjukat a pálinkafőzés világában. 

Hozzátette: az érzékszervi zsűri 22 hazai és nemzetközi bírálóból áll, akik rendszeresen szakmai képzéseken és vizsgákon vesznek részt. A zsűri számítógéppel bírál, az Ongai Kulturális Egyesület által kidolgozott 100 pontos bírálati rendszerben, amely árnyaltabb, részletesebb leírást tud adni a párlatokról.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A versenyen a következő fődíjakat osztották ki: Legjobb Kereskedelmi Pálinka díj, Legeredményesebb Kereskedelmi Főzde díj, Legjobb Magánfőzött Párlat díj, Legeredményesebb Magánfőző díj, Legjobb Bérfőzetett Párlat díj, Legeredményesebb Bérfőzető díja, Legeredményesebb Bérfőzde díj.

Emellett, ahogy minden évben, a bronz, ezüst, arany és champion minősítések is gazdára találtak.

A fesztiválon évek óta egy gyümölcs kerül a középpontba, amely idén az alma volt. Ennek megfelelően kiválasztották az év almapálinkáját is.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Szintén több év szünet után osztották ki ismét a Békés Megye Pálinkája címet, amelyre a Békés megyében található kereskedelmi főzdék nevezhettek termékeikkel. A díjat elnyerő vállalkozás terméke egy évig viselheti a kitüntető címet, amely azzal is jár, hogy a Békés Megyei Önkormányzat ajándékozási célra ezt a terméket fogja vásárolni.

Mint megtudtuk, a legtöbb párlat idén ismét szőlő- és szőlőeredetű termékekből érkezett, összesen 268. Kereskedelmi forgalomban kapható pálinkákból 118, bérfőzetett párlatból 132 minta, míg magánfőzött párlatból 740 minta érkezett a megmérettetésre.

Magyarországról érkezett a legtöbb, 750 minta, Romániából 193, Szlovákiából 41 és Szerbiából öt párlat. A Békés Megye Pálinkája címért 17 pálinka szállt versenybe.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az ünnepélyes díjátadón Bora Imre fesztiváligazgató köszöntötte a megjelenteket. Beszédében a verseny szervezésének kezdeteire emlékezett vissza, majd kiemelte: az volt a céljuk, hogy Gyula városa az első számú versenyhelyszín legyen.

Görgényi Ernő polgármester úgy fogalmazott: a pálinka minden cseppjében benne van nemzetünk múltja.

A városvezető után Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke méltatta a verseny színvonalát, majd Lovassy György versenyigazgató ismertette a bírálás menetét.

A 2022-es verseny díjazottjai:

A legeredményesebb kereskedelmi főzde: Márton Pálinkafőzde

A legjobb kereskedelmi pálinka: a Podrum Palic 1896 Sljíva Baraba párlata

A legeredményesebb bérfőzde: Brill Pálinkaház

A legeredményesebb bérfőzető: Guba Krisztián

A legeredményesebb magánfőző: Mladoniczki István

A legjobb bérfőzetett párlat: Pucsok Sándor starkingalmából készült párlata

A legjobb magánfőzött párlat: Bartik Ádám és neje Megyer Könnye Sárga Vilmos párlata

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)