Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
A Tündöklő Jeromos című darabot állítják színpadra augusztus 12-én Gyulán a Tamási Áron Napok keretében, a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös bemutatójaként. Az előadásról, amelyben a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház tagjai is feltűnnek, a gyulai várban tartottak sajtótájékoztatót augusztus 10-én.
Elek Tibor kifejtette: a két színház a korábbi években a Márai Sándor Napok és a Szabó Magda Napok keretében is tartott közös bemutatókat.
Elmondta: az idei Tamási Áron Napokon öt Tamási-darabot láthat a közönség, emellett tudományos konferenciával és kiállításokkal is készülnek.
Márkó Eszter, a Tündöklő Jeromos című előadás rendezője arról beszélt, hogy erdélyiként nem volt tőle távol álló feladat a székely életérzéssel teli darabot színpadra állítani.
– Tamási Áron hitvallása, hogy magyarként, határoktól függetlenül, mindannyian egy vérből valók vagyunk, és azt az ízt, amit ő képvisel az irodalomban, nagyon fontosnak tartottam továbbadni – fűzte hozzá.
Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója elmondta: számukra életmentő volt az együttműködés, amely nemcsak megtisztelő feladat, de olyan segítség, ami nélkül ma már nem tudna működni társulatuk.
– Gondolkodás nélkül mondtunk igent, jelenleg 11 előadónk vesz részt a próbafolyamatokban. Újra megbizonyosodhattunk arról, hogy a Nemzeti Színház jó partnerünk – ecsetelte.
Schnell Ádám, a darab főszereplője kiemelte: megtisztelő és örömteli volt számára, hogy a darab egyik főszerepét megkaphatta. Mint mondta, a rábízott székely karakterről rögtön érezte, hogy neki való. Kiemelte: a darabban minden apró szerep nagyon értékes és izgalmas.
– Több iskolát képviselünk, több felől jövünk, ennek ellenére úgy érzem, sikerült egységes előadást megalkotnunk – zárta.
A darabot augusztus 12-én 20.30-tól a várszínpadon mutatják be.