Gyulai Hírlap - „Te Ábelből is kihozod a gyilkost!”

Az idén ismét Sík Ferenc-díjjal elismert Szabó K. István rendező már korábban is dolgozott lélektani regények színpadra állításával: 2021-ben Szabó Magdától Az ajtót rendezte a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház együttműködésében, 2023-ban az Édes Annát Kolozsvárott. Idén, szintén a Gyulai Várszínház égisze alatt és a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata színészeivel ezt a sort trilógiává növelte Németh László Iszony című művének adaptálásával.

Németh László stílusa nemhogy regényben, még drámában is nagy kihívás: néhány éve, amikor a Széchenyit olvastam tőle, többször kellett mondatokat, sőt egész gondolatmeneteket újrakezdenem, hogy pontosan megértsem, miről is van szó. Ugyanez a nehezen olvashatóság az Iszony regényben is megtalálható. Ennek ellenére Szabó K. István és Gyürky Kata dramaturg képesek voltak a szöveget érthetően, mégis hatásosan átdolgozni.

A darab témája szintén nehéz, a rendező maga is azt nyilatkozta vele kapcsolatban, hogy „Ebben az előadásban kikapcsolódni nem lehet, bekapcsolódni igen”. Középpontjában a saját, belső világába visszahúzódó, csendes Kárász Nelli (Sosovicza Anna) és a bőbeszédű, hangos, érzelmes Takaró Sándor (Rappert-Vencz Gábor) házassága áll. A klisék szerint az ellentétek vonzzák egymást, de esetükben ez korántsem igaz: amíg Sanyi eszét vesztve rajong a nőért, addig Nelli már a férfi közeledésének gondolatától is iszonyodik. Hamar világossá válik, hogy a házasságuk egy csapda, amely mindkettejüket felemészti.

A darab tempója többnyire lassú, nincsenek benne nagy, látványos mozgások vagy hatalmas, színes, gyorsan váltakozó díszletelemek, ezért is múlik sok a színészek játékán, hogy mennyire képesek átadni a mű üzenetét. Sosovicza Anna és Rappert-Vencz Gábor párosa nem véletlenül kapta meg a Várszínháztól az Őze Lajos színészlegenda nevét viselő díjat. Kettejük között a feszültség szinte tapintható, amikor egyszerre vannak a színpadon.

Sanyi ebben a feldolgozásban idősebb, az eredetileg húsz-harminc éves férfi itt inkább ötven-hatvan, a lány apja is lehetne. Ez elsőre furcsa, de visszagondolva jó, korszakhoz illően is hiteles változtatás a kettejük közti különbségek hangsúlyozására. Rappert-Vencz Gábor parádésan alakítja a hevesvérű férfit: Sanyi nem egy utálatos alak, hanem egy jóakaratú ember, aki énközpontúsága és gyerekes hozzáállása miatt mégis egyre távolabb taszítja magától a szeretett nőt.

Nelli narrátori monológjaikor magunk is átérezhetjük a nő félelmeit, rettegését – iszonyát. Sosovicza Anna sokszor szavak nélkül, csak az arcjátékával árulja el, mi is zajlik éppen Nelli fejében. Hogy megy bele a körülmények, édesapja halálának hatására az érdekházasságba, hogyan távolodik el még jobban a férjétől, és hogyan zárja le a darab végén kettejük történetét – hirtelen, megbánás nélkül, Sanyi megölésével.

Ahogy Édes Annánál, Nelli esetében is nehéz lehet megérteni a gyilkosság elkövetésének valódi okát, az évek során lassan felgyűlő frusztrációt és megvetést, de mind a színésznő, mind a rendező segít feltárni a körülményeket, hogy ez a véres tett nem kizárólagosan csak a nő hibája, nem „ő tette tönkre Sanyit”, hanem „ketten tették tönkre egymást”. A férfi szájából egyik veszekedésük közben elhangzó mondat ironikusan Sanyira is ugyanannyira igaz, mint a feleségére: „Te Ábelből is kihozod a gyilkost”.

A monoton, nagy teret hagyó díszletek, egyszínű bútorok, élettelen, kitömött állatok jól kifejezik a történet szürke, kiüresült mindennapjait, a házastársak közötti szakadékokat. Sokszor mégis úgy tűnhet, annyira a színészi játékon van a hangsúly, hogy nem szükséges ez sem, szűkebb térben, kamaraelőadásként, díszletek helyett az arcokra, gesztusokra fókuszálva is tudna működni. Ha valamit mégis megenged a rendes, nagy színpad, az a mozgatható díszletelemek, szimbolikusan hely- és formaváltoztató bútorok (füstölgő kemence, falra feltehető székek, rácsos takaró és koporsó-ágy), amelyeket a rendező nagyszerűen bele tudott építeni a színészek interakcióiba.

A darab biztos kézzel nyúl érzékeny témákhoz, egyfajta pszichothriller, amely nem kínozza végletekbe menően a nézők idegeit. Nem képies, inkább szavakkal körbeírt vagy szimbolikusan helyettesített. A zárás, ahol a megtört Nelli megfojtja a kispárnával Sándort, nincsen hosszan elnyújtva vagy durván eljátszva. Hasonlóan ehhez, a férfi közeledése sem mindig erőszakos vagy otromba, inkább a közben kimondott szavakon, gondolatokon lehet borzongani. Ez a verbalitás tettekbe csak kevésszer, de olyankor hatásosan vált át, például Nelli és Sanyi első együtt eltöltött éjszakáján, ahol a nő szemünk láttára iszik ki hosszan, elnyújtottan, szünet nélkül egy üvegnyi bort, majd az ágyráccsal takarózik be, csak hogy távol tartsa magától az urát.

Az Iszony színpadi verziójának nézése nem egyszerű feladat, megérteni még nehezebb, de ha egyszer eljut a néző arra a pontra, annál hálásabb. Sötét és véres tanmese arról, miért nem szabad hagyni, hogy mások döntsenek a sorsunkról, miért kell a saját utunkat járnunk, még ha nem is mindig az a legegyszerűbb.

A darab, amely a Várszínház már két, korábban említett díját is elnyerte, a Szatmárnémeti Északi Színházban lesz látható október 9-től.