Gyulai Hírlap - A Scherer-memoár

A 340 oldalas, impozáns Scherer-kötetet a szerkesztő, dr. Erdész Ádám nyugalmazott levéltárigazgató, Sáfár Gyula, jelenlegi igazgató, a sorozat szerkesztője (jelen kötet a 20. a Gyulai füzetek között) és nagy meglepetésemre ifjabb Scherer Ferenc, a legendás Gyula-monográfia szerzőjének fia mutatták be.

A kötetben két memoár kapcsolódik össze: Scherer Benedeké (1862-19), aki Scherer Ferenc (1889-1987) apja és a fiáé. Scherer Benedek 1954-ben jegyezte le emlékeit, 90 éves kora fölött is érdekes történeteket írt remek stílusérzékkel. Fordulatos szövegei komoly kortörténeti forrásként szolgálnak. Fia, Ferenc, 70. évéhez közeledve vetette papírra életének legfontosabb eseményeit. Ő 1951-ben tette mindezt a Gyuláról való kényszerű távozásának okán. A két memoár együtt ritka becsű forrás a kutatóknak, mind történészeknek, mind szociológusoknak, de pusztán a lelkes amatőröknek is, akiket érdekel a boldog békeidők és a világháborúk történelme. A két szöveg 110 évet fog át az 1840-es évektől egészen a szocializmus 1950-es éveiig. Scherer Benedek egy lippai parasztcsaládból kerül ki, autodidakta módon formálta világszemléletét, még Kossuthtal is levelezett, később báró Apor Vilmossal működött együtt.

A német származású, bánáti szülők sajnos hamar meghaltak (Benedek 1 éves apja, 13 éves anyja halálakor), így korán árvaságra jutott. Ennek ellenére tanítói oklevelet szerzett, felküzdötte magát a polgári társadalmi osztályba, a dualizmus korának jellegzetes alakjává vált, aki új szellemmel töltötte fel a társadalmi életet. Aradon és Baján végezte a tanítóképzőt. 1880-ban, 18 évesen került Gyulára a németvárosi iskolához, ahol 47 éven keresztül tanított. 1927-ben iskolaigazgatóként vonult nyugdíjba. 1884-ben a leánynevelő intézet vezetésével bízták meg, amelyet 1904-ig igazgatott. 1885-1889 között beutazta egész Európát. 1894-ben megválasztották az átszervezett Gyulavárosi Takarékpénztár első igazgatóságába, melynek 1914-ben alelnöke, 1927-ben pedig elnöke lett. 1900-ban részt vett az Első Gyulai Kötött és Szövött Iparárúgyár Rt. (később Harisnyagyár) alapításában, amelynek ügyvezető igazgatója volt 1916-ig. A bevételei után a város második legnagyobb adófizetőjeként tartották számon. E mellett hosszú éveken át munkatársa volt a Békés című lapnak. Mindezeken kívül még számos társadalmi tisztséget töltött be. 

Fia már abba a polgári világba nőtt bele, amelyet apja is épített. Kolozsvári egyetemista lett, történelem-földrajz szakos diplomát szerzett, tanárnak, történésznek készült. Berlinben ösztöndíjjal fél évet töltött, majd tanított Makón és Baján. Ígéretesen induló pályáját a világháború törte ketté, nem ment vissza az egyetem által felajánlott kutatói állásba, pedig 22 évesen már doktorátust védett meg. Hadapródként vonult be, majd tiszt-tanárként tanított a pécsi, soproni, nagykanizsai katonai reáliskolában. 1920-ban a Hadtörténelmi Levéltárba osztották be, majd 1921-ben nyugdíjazták. Nyugdíjazása után az Első Gyulai Kötött és Szövött Iparárúgyár Rt. főtisztviselője, tagja Gyula város képviselő-testületének.

1951-ig élt és dolgozott a városban, majd Gyöngyösre, 1978-ban Szegedre költözött, ott is halt meg. Számos történeti és helytörténeti munkát írt, amelyek egy része a helyi lapokban jelent meg. Legnagyobb volumenű alkotása Gyula város története (1938) két kötetben, amely kikerülhetetlen helytörténeti munka nem csak a gyulaiaknak. Scherert a Gyulai Városszépítő Egyesület 1989-ben felállított emléktábláján „mindmáig az egyik legjobb hazai várostörténet szerzője”-ként jellemzi, kötetének címe Dézsi János könyvtárigazgató szerint már köznevesült: helytörténeti írásokhoz sokan keresik a „scherert”. Gyulán, a Németvárosban található a nevét viselő Scherer Ferenc út, emlékét méltóképpen ápolják, neve jogosan fennmaradt. 

Furcsa lehetett a fiának „itthon” beszélgetni az apjáról, hiszen Gyulán köztiszteletben áll emléke, megvan még a gyönyörű, szecessziós Scherer-ház is a Hétvezér utcában, amelyet az államosítás előtt sikerült ugyan eladni, de ezzel a Scherer-család egy része megszűnt gyulai polgárnak lenni: méltatlan és kegyetlen eljárása volt ez az adott kornak, ezzel a „kis Ferikének” elvették a gyulaiságát. A házról a 272. oldalon, a családról pedig a 314. oldalon láthatunk a memoárkötetben képeket.

Ifj. Scherer Ferenc tudatosította, hogy több memoárra már nem lehet számítani, ő informatikusként ment nyugdíjba, gyermekei pedig reálosok (mérnök, közgazdász, orvos) és – egy kivétellel – nem Magyarországon élnek. Nagy- és dédapjuk leveleit e kiadvány kézhezvételének köszönhetően olvashatják, hála apjuknak a családi archívumból most került nagy nyilvánosság elé e két gyulai polgár vallomása. Bátran ajánlom mindenkinek beszerzésre és művelődésre, hiszen magam is rengeteg nevet, helyet és érdekes történetet találtam benne, amelyek újra megelevenítik és a tér-időben teszik bejárhatóvá nagy- és dédszüleim egyre gyakrabban emlegetett polgári Gyuláját.