Fotó: Görgényi Ernő Facebook-oldala
A Malom utca burkolata és a kastélypark játszótere is megújul Gyulaváriban, mindkét helyszínen megkezdődtek a kivitelezési munkálatok.
Görgényi Ernő hivatalos közösségi oldalán azt írta, a Malom utca burkolatát – amelynek kopórétege elöregedett, összerepedezett, és több helyen meg is süllyedt – 501 méter hosszban és 3,5 méter szélességben újítják fel bruttó 40 millió 841 ezer forintból, az önkormányzat 10 helyszínt magába foglaló, 255 millió forint saját forrásból megvalósuló beruházássorozata keretében.
A meglévő burkolatot 20 centiméter vastagságban, cement hozzáadásával, úgynevezett hidegremix-eljárással bedarálják, majd a felületre zúzott kőből kiegyenlítő réteget terítenek, erre kerül a kopóréteg. A felújítás során erősített padkát építenek ki zúzott kőből, és a meglévő bejárók új burkolatmagassághoz igazított korrekciójára is sor kerül. Az útszakasz csapadékvíz-elvezetése nem változik – derül ki a posztból.
A kastélyparkban található játszótéren a hinta és a játékelemek alatti homok helyére gumiburkolat kerül, a beruházást Szabó Károly önkormányzati képviselői keretéből finanszírozzák – ismertette a városvezető.
Fotó: Görgényi Ernő Facebook-oldala