Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Film készül a gyulai „grundról”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • GYH • KULTÚRA • 2021. június 10. 16:30
Film készül a gyulai „grundról”
Az alkotók rövidfilmben mutatják be a törökzugi focipálya történetét

Lapunk munkatársa, Bimbó Lajos egy félórás short dokumentumfilmben mutatja be a törökzugi focipálya történetét. Az alkotásban Bíró István szerepel majd, aki közel negyven éve állította fel lakótelep első focikapuját.

generációkon átívelő története van a törökzugi „grundnak”

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Bimbó Lajos elmondta, régóta szeretett volna a témával foglalkozni, amire most az Ezüstgerely pályázat 2021-es kiírása adott számára lehetőséget. Hozzátette, a gyulai sportélet egyik meghatározó helyszínét egy pergő ritmusú, beszélgetéssel tarkított rövidfilmmel szeretnék bemutatni.

– Nagyon fontos az az üzenet, amit a törökzugi focipálya története hordoz magában. A short film azt szeretné megmutatni, hogy a gyulai sportélet szereplői a legnehezebb időkben is összetartó közösséget alkotnak. Olyan „család” ez, amelyhez tartozni kiváltság – fogalmazott.

bíró istván

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Bíró István közel negyven éve határozta el, hogy egy kis területet elkerít a lakótelep tövében, és egy focipályát hoz létre rajta. A gondolatot tett követte, a sporttér pedig azóta is a közössé egyik fontos színhelye.

– Nagyon fontos, hogy bemutassuk a focipálya történetét, hiszen generációk indultak el innen, hogy sportpályafutásukat kiteljesítsék. A „grund” közösségi összetartó ereje ma ugyanolyan fontos, mint a múltban – fejtette ki.

A rövidfilm forgatási munkálatai a jövő héten kezdődnek el, az alkotás a tervek szerint július végén nyeri el végleges formáját. Az alkotók a short dokumentumfilmet a 2021-es Ezüstgerely filmpályázat versenyprogramjában is elindítják.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)