Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 18 súlyos és 47 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2021. június 10. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 18 súlyos és 47 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén a június 9-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 13 súlyos és 32 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 214 személyt fogott el, közülük 51 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 106 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 195 embert állítottak elő, köztük 107 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 12 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 118 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 118 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 180 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Hazánk területén 4 határsértőt fogtak el a rendőrök és katonák; 1 ember ellen embercsempészés miatt, 2 személy ellen pedig közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)